Az előkészületek
A történet tavaly kezdődött, mikor a Spar Maraton 2012 alkalmával lefutottam a 30 km-es távot. Nem volt megeröltető lenyomni 2:30 alatt, így ezen felbuzdulva, a csomagban található reklám anyagból ráböktem a Vienna City Marathonra, hogy akkor és ott lenyomom a maraton távot. Októbertől április közepe még messzinek tűnt s rengeteg kilómétert lehetett addig lenyomni. A maraton indulásom január közepén eldőlt, mert ekkor elfogytak a jegyek s csak egy kis trükkel, de, tudtam indulási jogot szerezni. Nem ismétlem meg az előző bejegyzéseimben leírtakat, de januártól, gyakorlatilag 2-3 hetem volt összesen amit betegség mentesen edzéssel tudtam tölteni. Az összes "tavaszi" tömeg megmozdulást felkészülési edzésnek szerveztem a maraton elött, a tervezett hétvégi hosszú futásokat vagy az időjárás, vagy pedig az egészségi állapotom hiúsította meg. "Nesze sánta, itt egy púp"-ként ért egy olyan megfázás a VTM másnapján, aminek következtében az április 06/07-es hétégén még nem kaptam levegőt s lázas is voltam. Ezek után teljesen érthető volt, hogy rendkívül féltem a Vienna City Marathon-on elindulni, nyugodtan kijelenthetem, hogy teljesen felkészületlenül utaztam április 12.-én Bécsbe a maratonra. 13.-án, Szombaton, mikor felvettem a rajtszámomat, beneveztem Danit a Coca- Cola kids run 4.2km futásra. Bár a gyerekek gyorsabban regenerálódnak mint a felnőttek, mondhatom, hogy ennek a távnak megtétele hasonlóan nagy tett volt Daninak edzettlenül, mint nekem a maraton. A Kids run szombat késő délután volt, elindultam én is Danival, hogy ne féljen külföldön, a nyelvet sem beszélve, annyi idegen gyerek között, nekem pedig jó átmozgatás volt az estére.
A verseny
Vasárnap reggel 5.40-kor keltem, hogy legyen időm enni, de mivel rendkívül izgultam, 2.30-tól nem tudtam aludni, viszont így volt időm végig gondolni az étkezés és energia utánpótlás taktikáját. Reggel a szálloda a maraton indulói miatt 6-kor kezdte a reggeliztetést s mikor az ajtóban láttam, hogy egész kis tömeg gyűlt össze, sejtettem, hogy nem lesznek kevesen a versenyen sem.
 |
| 8:10-kor inkább félelemmel, mint fázva a rajt kordonba lépés elött |
A kilec órás rajt miatt nyolckor szerettem volna kint lenni a rajtban, ez garantálta volna, hogy mindent időben meg tudok csinálni és mikor 8:10-kor kiszálltam a kocsiból s már nem fáztam egy szál pólóban sem, sejtettem, hogy bizony jó időnk lesz. Mivel nem tudtam mire számítsak ezen a távon, készítettem 1,2 liter ISOSTAR-t s 5 energia zselét magamnak, így nem féltem, hogy szomjan halok, terveim szerint, olyan 30-35 kilinél kellett elfogynia az italomnak s 15; 21; 28; 33; 38 kilikre tettem a zseléket, de a meleg nem kalkulált faktor volt, amitől, ha lehetett még jobban ideges lettem. Kilenc elött ugye minden szokásos bla-bal meg volt a rajt kordonban, ez mondott beszédet, meg az is mondott beszédet, illetve mindenki üdvözölt minket s jó futást kívánt, illetve, folyton két nyelven figyelmeztették a versenyzőket, hogy igyanak a verseny során bőséges folyadékot, ha lehet izotóniás italt s figyeljenek a testük visszajelzésére s ha kell álljanak meg pihenni, ha nem sikerül pihenni, adják inkább fel a versenyt. Rengetegen voltunk, a 2x2 sávos lezárt úton két futó folyósóban, összesen 6 zónából indultunk, hogy hol voltak a zónák határai, azt nem sikerült kitalálnom, csak szépen mentem előre, ameddig lehetett. Az elit futók 1 perccel az első mezőny rajt elött indultak, megtapsoltuk őket, de nem láttam belőlük semmit, egyszer csak dudáltak egy nagyot, s a másik futó folyóson megindultak az emberek, mi álltunk majd sétáltunk szépen komótosan, gondoltam is magamban, hogy ha ez lesz a maraton tempó, akkor feleslegesen idegeskedtem, aztán a nettó idő csippanásánál mi is el kezdtünk futni. Az első 3 kili, mint mindíg kerülgetéssel telt itt is s ez jó volt bemelegítésnek, négy kili körül, összeért a két futó folyosó, ami a kerülgetések újbóli megkezdéséhez vezetett, hiszen a másik csíkban is voltak lasabb futók bőven. Az első 5 kilit így is 25 perccel csináltam meg, amit, ha abból a szempontból nézek, hogy közben volt egy WC szünet+ a kerülgetések, kifejezetten bíztató tempónak tűnt. 10 kilinél a második frissítőnél már taktikusan helyezkedtem s kikerültem lökdösődést, inkább ittam a zsákomból, 12 körül éreztem, hogy nem lesz ez a mai futás egy diadal menet. Kezdtek elzsibbadni az izmaim s nem mertemiramot váltani, hogy kilazuljak, mert még rengeteg volt vissza. 13 kilinél már teljesen bezsibbadtam s a gyomrom is el kezdett görcsölni, valamint ájulás kerülgetett, meg kellett állnom egy kicsit sétálni+ benyomtam egy energia zselét. Nem segített sokat, majd jött egy újabb WC szünet, ami szintén nem dobta fel az állapotomat, így logikusan beugrott a tályékoztató azon pontja, miben felajánlották a maratoni futóknak, hogy ha bemennek 21 kilinél, akkor fél- maraton időt kapnak s nem disq-zák őket. A következő 7 kilómétert kocogás- séta tempó optimalizálása mellett, azzal töltöttem, hogy figyeltem magamat s azon gondolkodtam, hogy fogom ezt az elhajlásomat a nejemnek beadni. A másik gondom még az volt, hogy a családot elküldtem játszóterezni s csak 4 órával a rajt után vártak, vagyis, ha bemegyek 21-nél, hogy találom meg a családomat, akik a befutó kordonnál várnak majd engem du. 1 körül. A 21 kili levállása elött volt egy kis lejtő, illetve a Maria Hilfer Strasse házai árnyékot adtak, így egy kicsit jobban lettem s eldöntöttem, ha véletlenül ott lesznek a nejemék a 21 kili levállásánál, akkor megpróbálok velük beszélni, hogy mentsenek meg, ha nem látom őket, akkor megyek tovább, mint késöbb kiderült ők 11 kilinél voltak a kordonnál, így nem lett egyezkedés. A 21-nél megszületett a döntés, ha a Dani megcsinálta szombaton a 4.2 kilit, én is megyek tovább s megcsinálom a 42-t, ha a mezőny legvégén is érek be s már bontják a kordonokat már az sem számít, ez egy kicsit mentálisan is helyre tett s erőt adott kocogni a következő 2 kilire, innét az egész táv kocsogás séta- kocogás tempóban telt. 25 körül úgy viselkedett az ivó cső, mint mikor kifogyott a palack, meg is lepődtem egy kicsit, de betudtam, a meleg miatti gyakoribb ivásnak s nem volt pánik, mert elég jól voltak a frissítők elhelyezve. 28 kilinél lévő frissítőnél talán többet ittam a kelleténél, mert egy pillanat alatt felfordult a gyomrom s azt kellett néznem, hova menjek hányni, de megoldódott hányás nélkül is a dolog s ment tovább a móka. Rengeteg ember állt ki nyújtani, gyúrni magát a görcsök miatt, én ebből tanulva arra nagyon figyeltem, hogy a görcs első jelénél álljak meg s sétáljak egy kicsit. Frissítőtől, frissítőig haladtam, minden frissítőn vizet ittam, míg közöttük a zseléket fogyasztottam, illetve a szivacsommal törölgettem magam. 30-tól tatai Öreg-tó körökben számoltam a távot s próbáltam magam motíválni, hogy már alig van vissza valami. 35-nél voltam 4 óránál, ennyivel akartam beérni, de ha 5 km/perces átlagot tudtam volna nyomni akkor még meg lett volna lazán a 4:30-on bellüli idő, itt ez már csak álom volt. 39 kilinél elvesztettem a fejben összerakott útvonalamat, s csak 40.5-nél találtam megint vissza a térképemre s itt már tudtam, hogy meg csináltam, innen ha kell hason csúszva is de be mentem volna. 41.5-nél vártak a nejemék s készítettek fényképeket, majd jött a befutó kordon s cél, majd a kiálltás MEGCSINÁLTAM!!!!
 |
| 41,5 kilinél |
Boldog voltam, boldogabb, mint fáradt, bár lépni alig tudtam. Boldog voltam, hogy megcsinátam, hogy nem adtam fel a felénél és boldog voltam, hogy ésszel csináltam meg, nem sérültem le, nem haltam bele a maratonba. Leguggoltam a befutó utáni hűvösben s nem tudtam nem pont ettől fogok-e begörcsölni, de kifejezetten jól esett, így egy kicsit nyújtottam a combjaimat. Megkaptam az emlék érmet majd csak ittam s ittam, két liter folyadékot simán lenyomtam a következő félórában.
 |
| Az emlék érem átvétele után |
Hát ennyi volt az első maraton az életemben, persze lényegesen több élmény maradt meg bennem, de ezt leírni nem lehet, mert nagyon hosszú bejegyzés lenne belőle.
Ez volt tegnap s mi van ma? Ma hétfő van s munkanap dolgozunk, élünk, ettől a teljesítéstől nem lesz más a világ nézetem, vagy nem leszek fitnesz guru s nem írok könyveket az egészséges életmódról, viszont büszke vagyok a teljesítményemre, nem az időre, hanem, hogy 29 kilómétert úgy gyűrtem le, hogy minden lépés fájt, örülök, hogy nem adtam fel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése