2010. augusztus 17., kedd

Edző cipő

Az előző bejegyzésben leírtam mindent, ami a nyáron történt s mivel nem futottam túl sokat, belekezdtem egy bejegyzésbe, a fejlámpa bizerbálás melletti másik, nem sokkal költség kímélőbb szenvedélyemmel kapcsolatosan.
A "hobbit" úgy hívják, hogy futócipő vásárlás.
A múltban egy- egy indikátor a vásárlásra az volt, hogy ha a nejem kimosott egy cipőt, ugyanis ezután legalább 1-1,5 számmal kisebbként vette ki a mosógépből. Lehet, hogy ez, lehet, hogy más de valami kiváltotta belőlem azt a viselkedést, hogy ha egy jó cipőt látok és kellő képpen le van árazva, rendkívül nagy akaraterő kell hozzá, hogy el tudjak menni mellőle úgy, hogy nem teszem bele a vásárló kosaramba.
Az ár azonban nagyon fontos, eldöntöttem, hogy nem veszek 15000 forint felett cipőt magamnak. Mivel egy Asics 2130-as volt az első cipőm így Asics hívő lettem. Hosszú évek szolgálata után nyugdíjba ment a 2130-as, de az idén nyáron a sárban/esőben futáshoz rehabilitáltam, így már van otthon 4 pár ASICS-om (sok volt a leárazás) ebből egyben, bár 2 éve meg van, még egy lépést sem futottam, míg egy másikban pedig max 30 km van, legalább sokáig nem kell cipőt vennem, gondoltam magamban nem rég mikor megcsináltam a leltárt. Na mindez tartott egészen júli közepéig, míg be nem mentem az Intersport egyik boltjába s meg nem láttam a legújabb akciójukat.
Régóta kerestem egy alternatívát az INOV8 számomra elérhetetlen áron megjelenet, mudclaw fantázia nevű cipőjére. Nem egy adott márkát és tipust kerestem, hanem egy olyat, amiben lehet csúszós, nedves talajon is megbízhatóan futni. A Runner's world cipőtesztje ajánlásával több tipus is volt a listámon, végül a magyarországi elérhetőségi korlátok és az Intersport akciója miatt a kiválaszott az ADIDAS Kanadia TR2 lett:

A boltban az akció azonnal megremegtette a lábaimat s gyengítette eltökéltségemet, hogy csak a fiamnak veszünk cipőt aznap. Miután megtudtam, hogy csak a kirakott 3 pár van az üzletben, megnyugodtam, mert a legkisebb is 45 1/3-os volt.
Sajnos, Dani méretében nem volt túl nagy választék így minden egyes kiszemelt tipussal az eladóhoz kellett szaladnunk, hogy van-e 33-as belőle, kb 4-5. cipő mellett történő elsétálás után úgy döntöttem, hogy felpróbálom a 45-ös feletti ADIDASt a lábamra.
Kár volt, a cipő méret hibás volt s úgy illeszkedett az, amúgy 43-as lábamra, mintha a mintának az én lábamat használták volna tervezéskor. Így a boltból egy 33-as ASiCS és egy 45,1/3-os ADIDAS cipővel távotunk.
A futócipőre is tény, hogy attól, nem lesz vki jó futó, hogy sok cipője van, így jobb, gyorsabb én sem lettem, de ha egyszer bevetem, majd írok tapasztalatokat róla. Most egyenlőre be kell integráljam kicsi fiam iskola kezdését az életembe s ki kell találjam, hogy fogok tudni edzeni és még ezen felül, kb egy hónapja megint fáj a térdem is.