2011. december 11., vasárnap

Első 2 hét

Igértem egy összefoglalást az első két hétről.


A kezdet mindíg nehéz szokták mondani, de az ASICS tréning plan az első két hetet igen lazára fogta. Végülis nem is csoda, hiszen ha azonnal belecsapunk a lecsóba, akkor egy héten belül le is sérülök, az biztos. A novemberi edzés terv mindösszesen 2 edzést tartalmazott, míg november összes többi napjára pihenőt írt elő, mivel nem akartam teljesen elpunnyadni, heti 2 mozgást azért beiktattam az életembe. Ez azért volt jó, mert két héttel az edzés kezdete elött egy hideg délutáni napon meghúzódott a combom. Ekkor kicsit kétségekkel néztem még az edzésekre, de a pihentetés és rengeteg Nicoflex krém megtette hatását, éppen időben elmúlt a fájdalom a kezdéshez.

November 28.-ra volt az első edzés kitűzve, na pont ezen a napon jelezte Bence fiam, hogy szeretne átjönni hozzánk tanulni hétfőn, ami azt jelentette, hogy amint tudok tépnem kell haza Pestről, ezért azt az edzést kihagytam, úgyis csak joggolás lett volna s ennek betudtam a REST- napokon elkövetett edzéseimet. A további napokon viszont megcsináltam a tervnek megfelelően az edzésmunkát, így most Nov 28 és a mai nap közötti időszakra a GARMIN Connect 6 edzést hoz le, mert a tegnapit még nem regisztráltam. A megtett távolság 73 kilóméter, edzéssel eltöltött idő, pedig 6,5 óra lesz a tegnapi edzésem regisztrációja után. Az első edzések után elmondhatom, hogy az állóképességemen is és a gyorsaságomon is nagyon kell dolgoznom, mert nem bírom a tempósabb futásokat, de ezért van az edzésterv.
Aki megnézi a GARMINos trackeket, láthatja a legnagyobb részét az edzésterepeimnek, hiszen a Margitszigeten, Tatabányán és itthon a házunk mögötti szántóföldeken fogom teljesíteni az edzések nagyon nagy részét. Tatabányán még nem edzettem az elmúlt két hétben, de ott tervezem letudni majd a szombati hosszú futásokat.


Másfél hónapja gondolkozom, hogy nyújtsak-e be pályázatot a Multinavigátoros csapat INOV8 pályázatára, tegnap volt a határidő s mivel a Zoliék pont arra az időtartamra szeretnék a pályázat eredményét látni, amire az én edzéstervem szól és az edzéseimet amúgy is dokumentálni tervezem, úgy döntöttem beküldöm a jelentkezésemet. Tegnap este éjfél volt a határidő, éjfél elött 4 perccel el is készültem mindennel és elküldtem a megadott címre, most várom, hogy mi lesz az eredmény.

2011. december 6., kedd

Céljaim és egy új év kezdete

A 2011-es évvel már leszámoltam futás szempontjából és az előző bejegyzésben jeleztem, hogy hamarosan közzéteszem a céljaimat a 2012-es évre. A következő futószezonra úgy tűnik jobban fel tudok készülni mint az elmúlt években bár mikor ezt tettem, ennek az egyszerű oka, hogy Pesten dolgozom s este hidegben sem kell egyedül futnom, mert a Margitszigeten mindíg van valaki, nem kell, hogy ismerős legyen, az sem fontos, hogy a tempója ott legyen az enyémnél, de az nagyon motíváló, hogy legalább látok embereket körülöttem. Ezzel a háttérrel úgy gondoltam, hogy álmodok egy nagyot s kitűzök egy igazán merész célt magam elé, ez pedig a prágai maraton lefutása 2012.05.13.-i dátummal. Nem csak a túlélésre megyek, ha már elindulok, viszont nem is akartam irreális célt kitűzni magam elé, ezért a cél a lefutáson túl a 2:50 és 3:00 óra közötti idő elérése. Komoly cél, nekem nagyon is komoly....

Mióta kitűztem a célt, elolvastam sok cikket a maratoni felkészülésről s letöltöttem az ASICS coach edzésprogramját, ezt szeretném végig csinálni májusig. Terveim szerint heti összegzővel fogok itt a blogon szolgálni, azoknak akik figyelemmel szeretnék követni a felkészülésemet.

A cél elérésében, jelenleg úgy látom egyetlen esemény akadályozhat meg, ez pedig a sérülés, sajnos eléggé térdfájós vagyok, de próbálom állandó derék és csípő tornáztatással, illetve edzések elötti bemelegítéssel csökkenteni ennek előfordulását. A futó stílusomat tekintve mára már a csámpás, sántító teve stílust nevezném meg, bár futás közben sarokra érkezés után teljesen a külső talpélemen gördülök, ami komolyan igénybe veszi a bokáimat.

Az ASICS tréning program alapján a következő hónapokban közel 1100 km-t kell majd lefutnom. Bár az aktuális edzőcipőmön (ASICS 1130) az elmúlt 3 év és a 3000++ lefutott kilóméter kívülről meg sem látszik, úgy gondolom azért őt már lehet szétaposottnak nevezni.

Figyelembe véve csámpás stílusomat és a jelenleg használt edzőcipőm állapotát, úgy döntöttem, hogy új cipőben kezdem meg a decemberi mozgásokat. Az új kiválasztott tipus az ASICS 1130 lett ismét csak más színben, mivel az előző már igen jól bizonyította, hogy bírja a strapát.

Mielött az ASICS termék kínálatában járatos olvasó felhorkanna, hogy ilyen cipő már nem is kapható a boltokban, elárulnám, hogy a játékos otthon aludt a szekrényünkben, kb 4 éve és most lett felébresztve december elején. December van s már második hete csinálom az edzéseket, hamarosan jön az első két hét összefoglalója