2010. szeptember 20., hétfő

Bicegős tájúszás avagy MTK 05

Komárom megyében minden évben megrendezésre kerül a megyei tájfutó kupa sorozat, de ezt az amúgy nem túl nagy számú olvasó táborom nagy része valószínüleg amúgy is tudja. A múlt hétvégére, egy újabb derbit jegyezhettünk elő a naptárunkba s én, aki nem túl sűrün járt az idén tájfutó versenyre, izgatottan vártam a hétvégét. A verseny fantasztikus előjelekkel rendelkezett, 3-4 napja masszívan szakadt az eső elötte, de pénteken délután egy- két órát már láttuk a napot is, így feltételeztem a jó időt szombatra. A pénteki kellemes időben gyorsan kimentem egyet kocogni. Jól esett a futás, de este már éreztem, hogy a térdeim nem örültek annyira a mozgásnak mint én. Szombaton reggel szakadó esőre keltem fel, de mivel a versenyre a rendező felé kimutatott tiszteletből megyünk, nem akartam kihagyni a mozgást. Mire elindulásra került a sor az eső abba maradt és már-már a napocska is sütni kezdett. Odaérve a versenyre, láttam, hogy jól döntöttem, mindenki ott volt már aki számít. A Cserna Bandi pár perc múlva elrohant mellettem, mert ő már a pályán volt (~-15-re indult). Gyors jelentkezés, cipő fel s bemelegítés. A bemelegítés alatt már látszott, hogy nehéz lesz ez a nap, a térdeim nem akarták az igazságot, vagyis mozogni. Jelentkezéskor a karton fóliázásához a Miki megadta a kódokat, a verseny központtal szemközti falon, pedig kint volt a vezér térkép, Zoli jegyezte meg, hogy meg is nézhetné az egész pályáját, ha felírta volna a kódokat a kartonjára. Én felírtam, de nem néztem meg, buli verseny nem csalunk ilyennel. Mikor megkaptam a térképemet, látszott, hogy nagy futás várható s ebben pedig minimum fél, de inkább 1 perccel gyengébb vagyok kilóméterenként mint a Zoli, így a kérdés csak az volt, mikor ér utol 3 perccel utánam indulva. A pályán valóban nem kellett sokat gondolkozni, az első kavarodást az jelentette, hogy a kettes pontomon a térképről két trafó doboz és egy pad hiányzott, pedig mögöttük volt a pontunk, ez jelentett kb 20 mp bizonytalanságot. Ez után csak futás az Öreg-tó partján, tempót még nem néztem, de próbáltam a bicegős tempómat olyan 4.30-as körül tartani, nem mentek a lábaim, de legalább megpróbáltam... nem fogom az egész pályát leírni, de kb 7. pont körül kellett lemenni az útról, s eggyel késöbb már csináltam is egy 90-os hibát, mert béna voltam s máshova gondoltam a pontot s csak késöbb vettem észre a ferde északot. Ez kb újabb fél percet jelentett illetve a táborba beérkezés után nem különösebben értettem a házak-utak elhelyezkedését, így az első térképes pályámat kb 1 perc hibával zártam s mikor futottam a térkép csere fele szinte már Zoli zihálását éreztem a tarkómon. A térkép csere után bizonytalanul futottam ki a táborból, ez kb újabb 20 mp-t megevett a 3 percemből s még 3 következő pontra hibáztam, külön-külön 20, 20 másodpercet. Ezeket és a tempómat figyelembe véve nem is csodálkoztam azon, hogy Zoli a második kör első felében gyorsvonat tempóban elrohant mellettem. Két átmetettel késöbb már 100 méter előnnyel ment a pontunkra. A Pikant melletti kis tisztást átszelve, gondoltam, majd én jól beújjítok s levágok a hátrányomból 10-20 másodpercet, hiszen Zoli körbement ösvényen, én meg levágtam egy nagy kanyart az erdőn. Vagyis csak vágtam volna, ugyanis az erdőben a múltbéli masszív esőzések miatt lábszár középig érő víz volt s az alja igen ingoványosan süllyedt. Ekkor előjöttek különböző NCIS és túlélés törvénye című film epizódokból képkockák, az egyikben a krokodil ilyen sekély vízben akarta megtámadni a helyszinelő rendőrt, a másikban meg pont azt mondták el mit kell a támadáskor tenni. Na én, a, gyorsan ki innen megoldást választottam, mire kimásztam belőle már tudtam is, hogy, habár az úszás hasznos a fájós gerincem miatt, most nem ez volt a legoptimálisabb megoldás a következő pont leghamarabb történő elérésének optimalizációja céljából. Hát mindegy egyszer vége lett a versenynek s 37 perccel 4. helyre, 4 perccel Zoli mögé be is értem. 7.5 kilóméter volt a lefutott GPS-es távom, pont 5 perces átlagot tudtam kihozni magamból. Nem futottam ki magam, de egy olyan emberrel nem tudok versenyezni, aki már közel 430 napja nem hagyott ki edzést, nekem szerintem talán 2 év alatt sem jönne össze ennyi futás. Gyenge vagyok s fáj a térdem, de most, hogy ezeket a sorokat írom, most éppen semmi gondom s remélhetőleg este megyek is ki futni, talán.....

2010. szeptember 14., kedd

Gerecse

Tegnap kint voltam kocogni a Turulnál, a vadászok szóltak, hogy este 6 után már nem illik futni az erdőben. Egy kicsit elkenődtem, nem tudom, hogy tudnék elöbb kimenni, egyenlőre még annak is örülök, hogy legalább világosban kijutok. Legközelebb viszek majd lámpát magammal, csak nem fogják feltételezni, hogy fejlámpával a fején és narancssárga fényvisszaverős pólóban egy állat fut velük szembe.

2010. szeptember 7., kedd

2010-Nyár

Június óta nem írtam, de sajnos nem is történt velem semmi izgalmas a nyár folyamán, volt egy csomó több napos verseny, egyiket sem céloztam meg magamnak, így ki is hagytam őket. A Pannon kupa, talán 3. napjába véletlenül csöppentem bele, hiszen a kislődi kalandparkba mentünk el a családdal s pont ott volt a verseny tábora illetve a sörváltóra készültek a rendezők, mikor találkoztam velük.
A KOB után nem akartak menni a lábaim, ezért nagy örömökkel nem teltek az edzéseim, néha még a lányok tempóján is küzdenem kellett s talán pont ez volt az oka annak is, hogy alig voltam kint futni Július-Augusztus időszakban.
Szeptember egytől megkezdődött az iskola szezon s így meló után Danival rohanunk haza, hogy pihenten mehessen másnap is iskolába, ez azzal is jár, hogy nekem nincs időm Tbányán edzeni a jövőben. A napokban kitaláltam egy módot a kecske is káposzta is esetre, ha működik akkor az válik edzőtereppé. A nappali OB-ra azért szeretnék felkészülten megérkezni, illetve utána van egy OCSB és EOVB is, de addig kevés az idő és hosszú az út...ja és fáj a térdem is.
Elkezdtem egy futócipő tesztet is írni, de csak a felvezetés van meg belőle, mert még nem futottam abban a cipőmben, amit tesztelni szeretnék, majd egyszer azt is közzé teszem.
A következő tájfutó derbi, amin ott leszek a tatai Öreg-tónál lesz 09.18.-án a megyei kupa újabb felvonása. Remélem most nem futom véletlenül a fél pályától visszafelé a pályát, mint tavaly tettem