2011. szeptember 15., csütörtök

Feledhető hétvége

Azzal kezdem, hogy sajnos a tájfutással annyit volt mostanában időm foglalkozni, amennyi bejegyzést írtam a témával kapcsolatban. Az augusztusi munkahely változás után csak most kezdem beállítani az új életemet az új munkahelyhez és a hozzá tartozó körítéshez. A beállítatlanság időszakába viszont belecsúszott egy OB, mégpedig a legrövidebb az összes közül. A verseny elött volt több visszajelzés is, hogy nem kellene nekem ez az OB, de mivel rövid volt és a csapatból pedig kidölt a Gyulai Zoli, be kellett vállalnom a hétvégi tájfutást. A szombati verseny, mint minden ROB, selejtezővel kezdődött, ahogy utólag a részidőket nézegettem, már futás tempójából adódóan, hiba nélkül is csak max a 10. hely körül végezhettem volna a csoportomban, hibáztam egy olyan 1.5 percet, két pontra kb egyenletesen elosztva, így nem kellett meglepődnöm, hogy második kieső voltam a csoportomban. A döntőn, már csak olyan 40 másodpercet hibáztam, így a szombatot az F40-es kategória B döntőjének 4. helyén zártam. Visszatekintve a városi, második futás jobban esett, itt a másik 30 másodpercet a győztestől futásban kaptam. Végig nézve a sombati teljesítményemet, nagy reményeink nem lehettek a vasárnapi pontbegyüjtővel kapcsolatban, de egy nagyon szerencsés leosztás és egy két ellenfél kipontozódása esetében még bízhattunk a 3. hely megszerzésében. A versenyre egy szépen kialakított taktikával indultunk, ami az volt, hogy én kapom a vonal melletti pontokat, így a legrövidebb pályát s Miki és Pityu viszik a nehezét. A célban ott hagytam a térképemet s talán majd Miki elhozza nekem vmikor, de van egy olyan gyanúm, hogy ezt a taktikát nem sikerült végrehajtanunk. Pedig szépen indult minden elosztottuk a pontokat, de én két helyen is túlvállaltam magamat, az egyik helyen, szintet, mászást és így állóképességet igénylő pontot elvettem a Miki elöl, a másik helyen pedig nem ellenkeztem egy pont rám osztása felöl s így sikerült egy 23 perces átmenet bevállalnom, aminek közel 2/3-át 3-as zöldben kellett megtennem. A mászás és a 3-as zöld megtette a hatását így időben sokat küzdöttem, fizikailag pedig nagyon elfáradva futottam be. A pláne ezután még az volt, hogy a Miki egy kötelező pontunk helyett a mellette levő pontot fogta meg, így disq volt az eredményünk. Egy sörrel majd jön nekünk a Miki az eredménytelen szenvedés miatt valamelyik idei OB-n, vagy megbocsájtok neki, ha a EOVB-n megint első háromba hozza a csapatot. Hát ez történt az elmúlt hétvégék egyikén, van mit feledni, de jönnek az OB-k csőstöl a következő egy hónapban.