Csak egy kép

A teljes elhalás és ájulás szélén, még mindíg a KOB döntője

VOB 2010 és a bolyongás folytatódott

A váltó OB-t a KOB utáni napon rendezték azonos helyszinnel s céllal mint az előző napi versenyt. A váltótól túl sok eredményt nem vártunk, hiszen az egyik húzó emberünk kiesett térd sérülés miatt, így a tartalék játékosunkkal Judittal lett teljes a csapat. A verseny rendezők az előző napi hőgutában szenvedő emberek láttán néhány felhőt varázsoltak vasárnap reggelre az égre s az első futók futása alatt pár eső csepp is esett, hogy minden kívánságunk teljesítve legyen. A mi kategóriánk 9.20kor indult s mivel Mikit, az első futónkat még kilenckor sem találtuk, gyorsan beöltöztem, hogy ha kell elinduljak első futóként. Dugóka, tájoló, futóruha elő s öltözködés, majd a cipő felvétele elött jött a Zoli s mondta, hogy megtalálta Mikit, nem kell kapkodnom. Mivel hűvösebb volt mint szombaton, nem tudtam eldönteni kell-e a camelbag. 20 perccel a kategóriánk tömegrajtja után nekiálltam melegíteni s a döntés megszületett, camebaggel fogok futni. Szóval teljessé tettem az öltözékemet a s mentem mozogni. Míg a vereny elötti szokásos salak ürítésen voltam, éreztem, hogy a combjaim nem túl frissek, de a vizes zsák a hátamon sokkal nagyobb önbizalmat adott, mind szombaton bármelyik futásom elött volt. Az erdőből kifele jövet pont láttam a Miki hátát, hogy átment az átfutón, elötte meg hallottam, hogy a szpíker bemondja Kovács Fefét a PVSK első futóját. Törlés ellenőrzés s vártam, az indulásomat, gondoltam Fefe bejön s majd figyelem Mikit, így elhelyezkedtem a sorban Kovács Lacika mögé. A legkellemesebb melepetés akkor ért, mikor megláttam Mikit a célegyenesben lehajrázni Fefét, így ugrottam is Lacika elé s kezdődött a buli. Kikocogtunk a térképekig s Lacika pont az enyém, én pedig pont az ő térképe elé álltam be, gyors hely csere s fólia eldobás majd nekilendültünk az aznapi szeánsznak. A térképrajtig ugye kötelező utvonal követés volt, itt megnéztem az első pontomat s a z útvonal választás, ki az útra, el az első tisztásokig ott be az erdőbe s a tisztáson figyelni a 39-es pontomat. Na, a ki az útra úgy fordítódott le a fejemben, hogy a nagy vastag útra kell mennem, így a rajtbolya után irányt vettem a nagy út felé, valami azért nem hagyott nyugodni így mégegyszer megnéztem a térképet s le is hülyéztem magamat, hiszen nem úton, hanem az ösvényen kellett volna tovább menni a rajtból, gyakorlatilag egyenesen, így visszanyomtam az ösvényre s ekkor láttam Lacikát elfutni elöttem. Mivel más szögbe ment be az erdőbe nem is foglalkoztam vele többé, mentem a saját pályámon. A tisztásra kiérve tudtam, hogy jobbra húztam, vagyis balra kell legyen a pont, elindultam felé hopp egy bólya, igazából nem tűnt az én pontomnak a jellegét tekintve, de mivel mellette kellett elmennem megnéztem a kódját, 49 na ez pont az enyém s meglepetten, megállapítottam, hogy megint hülye voltam, dugtam s indultam a kettes felé. Az első lépés az volt, hogy megnéztem a kettes kódját is, s ezt mindíg úgy csinálom, hogy azt nézem, hogy az éppen fogott pont kódja után mi jön, nos ekkor döbbentem le, hogy az én első pontom nem a 49, hanem 39 volt, vagyis rossz pontot fogtam s nem is voltam hülye, fordulás és futás, ahova a pontot vártam s ott volt a 39. Ebben az átmenetben így mindennel együtt szerintem a Lacika és még 2 perc ment el. A kettesnél mentem a legjobb tudásom és erőnlétem szerint, majd egyszer megálltam s mondtam, hogy a pontnak itt kell lennie, körülnéztem s mögöttem kb 10 méterrel meg is láttam a bólyát. A következő pontra irányba szándékoztam menni a dombokat kicsit kerülgetve s mikor felkenődtem a bozóton, balra indulva keresni akartam egy átjárót, mentem, mentem s egyszercsak kiértem egy útra. Megáll körülnéz térkép beáll északnak s megint szidtam magamat, a ponttól nagyon balra lévő útra értem ki. Innét már egyszerübb volt körbe nyomni ösvényeken, mint bemenni megint a dzsindzsába, szerintem ez is volt kb 2,5 perc veszteség, ha nem több. A 4. pont sem lett hibátlan, ott is a bozóton történő áttörések miatt balra húztam s egy tisztással elnéztem magamat, majd mikor a nagy tisztás mögötti töbröt megláttam, fordultam jobbra s mentem be a pontomhoz, újabb eldobott 1 perc. Az 5. re menet a bátyámat kellett helyre tennem, míg a SMAFCos 105-ös csapat szerencséjére a 6-7 között a jobbos útvonalat választottam így a Pozsinak meg tudtam mutatni hol is van a dűnék között. A jobos utvonal egy olyan újabb fél perc extrát jelentett illetve a pont álványán 161-es szám volt s mivel ez messziről látszott oda sem mentem a dobozhoz, hanem kezdtem megint vakarózni, hogy mit cseszhettem el. Mikor vki éppen jött kifelé megkérdeztem, hányas volt a pont, mondta, 79, na ez nem esett jól. A 8-9-el nem volt gond s mivel minden pontfogás örömére ittam egy kis italt a nyilt terület és az ottani meleg sem vágott agyon, mint szombaton. A 10 esre menet megint a bozótosig minden OK volt s utána elhúztam nagyon jobbra s felkenődtem a nagy úton, fordultam s mentem a pontom felé, ez is volt legalább egy perc, ha nem több veszteség, a tempómat figyelembe véve. A következő pontra pontosan tudtam, mikor, hol megyek át s a tisztás széléről rossz bozótfoltot kis dombbal néztem ki magamnak, természtesen volt is pont mögötte s a száma 34, már majdnem megint beugrottam, de nem erre emlékeztem, ezért megnéztem az én kódomat, upssz, nekem 43 kell, kis gondolkodás s mentem egy dombbal odébb s ott volt a pontom, de elvesztettem kettő percet megint. Átfutó jött s utána két, éppen az egyszerüségétől nehéz pont. Elnézve a két hátralevö átmenetet, még egy utolsó hajrára készülve el kezdtem nyomni a fenyvesben, majd pár másodperc múlva rájöttem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jó fenyősorba álltam bele. Jobbra balra tekintgetés után érzésből balra fordultam s fenyő sávot váltottam, majd mikor megláttam a jelleghatárhoz hasonló képződményt tőlem jobbra, megint rájöttem, hibáztam. A következő kicsi átmenetet is megettem, a töltésen átkelés után jobbra nézegettem, mert oda vártam a pontot, majd visszafordultam a töltéshez s megláttam a pontotmat a helyén. Jött a befutó s a váltás, illetve a szomorú tény, hogy az utolsó kis körben megint elszóram 4 percet. Mindezek ellenére a 4. helyen küldtem ki a Juditot, kettő perccel a harmadik hely mögött, Judit egy jó futással 7. helyre hozta be a végén a csapatot. Mennyit hibáztam? Szerintem simán 12 perc felettit s ennyit kaptam is Lacikától....

Tömeges zsírégetés- KOB döntő 2010

A hatalmas meleg egyáltalán nem csökkent délutánra, de hagytam magam meggyőzni, a verseny elött, hogy nem kell nekem a camelbag a döntőre, mert közben feltámadt a szél s az majd hűteni fog a pályán. Ezzel a tudattal indultunk neki Mikivel a versenynek az MSE-nek dedikált 05-ös rajtidőre. Ja, ami még a camelbag ellen szólt, hogy délelött egy fa alatti átbújásom nem volt túl sikeres s egy ág a pólóm hátát, meg az enyémet is végig hasította, valójában rosszabbul nézett ki, mint ahogy ténylegesen volt, de nem akartam a 9000-s camelbag-et otthagyni a pályán egy faágon. Ennek következtében a rajba már kiszáradva érkeztem meg, de ott elfogyasztottam 2 pohár vizet s ez visszaadta az életkedvemet. A verseny sokkal megfontoltabban s ezért jobban is kezdődött mint délelött, nem volt nagy hibám az 5-ös pontig, hogy ott mi történt, azt hittem, hogy majd a track megmutatja, de nem lettem okosabb a feltöltés után sem. Ugyanis, nagyon tudatosan mentem s kinéztem magamnak a tetőt, ami mögött lennie kell a pontomnak s ott is volt egy, de nem a 163-as, hanem a 164-es. Na ekkor jött a fejvakarászás és a kétségbeesett, most akkor hol a f***ba lehetek kérdés, majd gyorsan úgy döntöttem, hogy kimegyek a pont meletti jelleghatárra s onnét helyre teszem magamat, miután ez megolt ugyan oda jutottam vissza s meg sem akartam nézni a bolyát, de vmi miatt megint ránéztem a dobozra s azon 163 volt, nem tudom, hogy először elnéztem-e vagy tényleg ott a közelben hasonló jelleggel volt a 164, de ezt nagyon megettem, jó 3 perc ment itt el. A következő 3 pont simán jött, bár a 7es hosszú átmenetén már a kiszáradás miatti koncentráció hiány jeleként egyszer-kétszer az elveszettség érzése jött elő, de Nagy Sanyi, aki elöttem indult pont kocogott ki a pontról így ő rávezetett. A kilencesre, megint rosszul forgattam be a térképemet, de nem volt több gáz, mint fél perc, innen kifutva s tovább nyitva a térképet láttam, hogy most jön a nagy halál. Addigra már kb 40 fok is lehetett a napon s már kb 25 perce kint voltam minimális árnyékkal s a következő két kiliben még csak árnyékra utaló térkép folt sem volt látható. A számban a relatív páratartalom eddigre már nem volt mérhető s pampa csak akkor következett. A 10-16os pontokat gyakorlatilag séta és kocogás séta-séta tempóban fogtam s próbáltam a kevés kis árnyékot arra használni, hogy megálljak térképezni, de szenvedés volt a vége. A 15ről vánszorogva kifelé Schlosser Balázs kollega rohant el mellettem megszégyenítő sebesség különbséggel, de a tempóját még szemmel sem tudtam követni, nem, hogy felvegyem. Végül bevonszoltam magam a célba, 58 percet, meg egy kicsit mutatott az órám, mint kiderült, az első F35-ös befutó lettem, mert aki addig beért, mind feladta, a Schloszi is. A legtöbben a 10-11ben dobták fel, vagy estek ki a versenyből, hallottam olyan embert is, aki elvonuló teve karavánt vélt felfedezni a mezőn maga elött. Miután beértem el kellett feküdnöm a cél karanténban, megittam egy pohár üdcsit, de többért már nem tudtam felkelni, mindíg mikor fel akartam ülni, hányinger jött rám s úgy éreztem elájulok. Gera Tibi folyamatosan mondta, hogy már nincs karantén, aki leadta, a térképét menjen ki nyugodtan, de én mozdulni sem tudtam. Kb 20 perccel a földetérésem után, már elég erősnek éreztem magam, hogy megpróbáljak megint felálni s elmenni a táborhelyünkre, na az ekkori állapotomtól a nejem teljesen kétségbeesetten rohangálni kezdett ásványvízért, hogy izotóniás italt csináljon nekem. 3 liter folyadék elfogyasztása után kezdett múlni a szomjúság érzetem is. Este a lábaim úgy fájtak, mintha 600 szintet nyomtam volna le napközben.

KOB selejtező

Hát eljött a KOB napja is s valahogy mindíg úgy kavarodik a munkám már évek óta, hogy még véletlenül sem tudok egy normális utolsó felkészülési hetet produkálni, ez most sem jött össze. A verseny elötti héten volt olyan nap, hogy hajnal kettőkor értem haza s 7 kor indultam vissza, szóval nem voltam pihent a hétvégén egyáltalán. Csütörtökön kimentem futni s nem éreztem a lábaimban azt az erőt, amik majd felszántják a sivatagot ott lent Tázlár körül. Pénteken lementünk Kiskunhalasra, mert a reggel 9-es 0 idő elérhetetlen lett volna, szombaton otthonról indulva számunkra. A szállásunk szerintem a környék legforgalmasabb útjára nyilt s nem volt még éjszaka sem fél óránál több idő, hogy az épület elött egy kamion ne menjen el s némelyik, valami perverz indulattól vezérelve még dudált is, így a péntek éjszaka sem a versenyre történő rápihenéssel telt. Az előzetesen jól megköpködött, majd újrasorsolt(?) (mindenkinek ugyanaz maradt a rajt ideje!!) rajtlista alapján tudtam, hogy kellemes társaságom lesz ügyességemtől függően a pálya egy részén, hiszen Boci jött mögöttem s a kérdés nem az volt, hogy vajon utolér-e, hanem hogy mikor. A rajt után, abszolult meg voltam keveredve, először délnek állítottam a térképemet, majd pedig, mikor már levettem az irányt, nyomultam a szerintem optimális utvonalon- egyenest a pont felé. Mikor felkenődtem a bozótoson, el kezdtem balra húzni, hogy átmenjek valahol rajta s itt álltam meg s nyugtattam le magamat s néztem pontos irányt, na ekkor verhettem a fejemet a falba, mert gyakorlatilag már az első lépéstől rossz felé futottam. A pontra ráfutva Jakus kollega kérdezte, hogy a 71-est keresem-e mondtam, hogy igen s ő kétségbe esetten kérte el a térképemet, hogy megnézhesse, melyik homokdűne felé kell vennie az irányt, hogy visszataláljon a saját útvonalára. Nos míg ő nézegette a térképemet s én meg könyörögtem neki, hogy adja vissza, megérkezett a pontra Boci is, így a kérdés, amit a verseny elött feltettem magamnak, hamar megválaszolódott... A kettesre még elvezettem Bocit, de a hármasra már együtt szívtunk s ez eltartott a négyesig is, ott a tack-et elnézve igen meglepődtem, mert én meg voltam arról győződve, hogy a fehér jelleghatártól kicsit jobbra mentem át az úton s csak egyenest fel kell futnom a ponthoz, nos ebből kb 3 perc keverés lett s csak Boci kiabálására mentem oda a ponthoz, amit mutatott. A pálya további fele sem volt hiba mentes, hiszen a 6-osra egy perc becsúszott, majd a 10-esre egy, olyan 3 perc megint. A versenynek ebben a szakaszában, amúgy teljesen kiszáradva, erőtlenül, hőguta közeli állapotban bóklásztam a terepen s megfogadtam, ha csak B döntős leszek délután nem megyek ki. Végül bevonszoltam magam a célba s kicsit késöbb jött a döbbenet, délután futnom kell, ugyanis a 23. helyen bekerültem a A döntőbe.

Elmúlt a hétvége

Elmúlt a hétvége s a 24h váltó is véget ért vele együtt. Jó verseny volt s az időjárás is kegyes volt hozzánk, igazából egy kisebb eső szitálással megúsztuk szombat délután, talán a Judit fogta ki a pályán, de szakadó eső akkor jött meg, mikor én a csapatunk legutolsó futójaként beértem a célba s mentem a házunk felé. A terepen amúgy is hatalmas víz volt, mindenünk sáros mocsaras, vizes volt a végére.
Nem írnék még elemzést, mert a térképek nincsenek még bescannelve, de néhány érdekesség:

A 24h alatt lefutottam 39.9km-t és mindehhez 1069m szint társult. (a többi fiú is kb ennyit teljesített) Elfogyasztottam 8 liter isostart 3 Balaton szeletet, meg egy Snickers-t illetve 2 májkrémes zsemlét, ezen felül a lányok hoztak, talán a Mariann által készített birsalma sajtot, az nagyon jól esett mindenkinek s azt felfaltuk. Nem volt könnyű senkinek, a végén szenvedtünk nagyon, de megcsináltuk. Én második futó voltam s mivel mindenki túl teljesítette a terveket, nekem csak egy szürkületi s egy éjszakai futás jutott, azalatt viszont jól működött a technika, vagyis a lámpám.