2010. május 17., hétfő

Ha jól esik...

A fenti mondatal kapcsolatos viccet nem akarom megint elsütni, már lerágott csont, de gyakorlatilag egy hete kisebb nagyobb megállásokkal ugyan, de folyamatosan zuhog. Kedden még éppen beértünk az edzésről az eső elött, de szerdán az utazásomat már végig zuhogó esőben kellett megejtenem. Szerdára nem, de csütörtökre terveztem mozgást, na ezt elmosta az eső. Pénteken nem sikerült kimennem, így a szombatot nem lehetett kihagyni. Délután 5 körül értem el abba a stádiumba, hogy kimenjek futni Várpalotán a Bakonyban. Mivel folyamatosan zuhogott az eső, egy félóra várakozás után megállapítottam, hogy egyre csak romlanak a körülmények, hiszen még a hőmérséklet is esett lefele. Végül átöltöztem s nekiindultam a hegynek. Nem volt rossz az edzés, nem nagyon zavart az eső az elején, inkább az, hogy a megmaradt 10 fokban és szakadó esőben is voltak szúnyogok a levegőben. Na ebből egyet be is nyeltem, ekkor ugye jött a szokásos bokákolás, öklendezés, amit egy jól eső hányással zártam le, majd mentem tovább. Két emberrel találkoztam a terepen, több mozgást nem láttam. A napokban lehullott eső miatt keletkezett patakok átugrálása közben nem vettem észre, hogy hol mentem el a vár és a sziklája mellett(10 métres szikla, tetején egy ókori vár maradványai), így valószínűleg egy másik völgyben fordultam neki a hegynek s a végén csak a fennsíkon tudtam visszafordulni. Ott teljes erőből fújt a bakonyi szél, illetve már havas vagy jeges eső esett, szóval itt már vágytam vissza a kocsiba. Egy ideig szembe, majd pedig hátba kaptam az esőt és a szelet s nyomultam visszafelé egy stabil 4.30-as tempóval. A végén megérkeztem a kocsihoz, szó szerint tökig vizesen, teljes váltás ruha felvétele után már mosolyogtam is.

2 megjegyzés:

  1. Azt a környéket mindig is nézegettem autóból. Olyan csábítóak azok a dombok. No persze nem ilyen időben.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, közel 10 évig edzettem ezen a környéken, vannak erre fizikailag kihívást nyujtó helyek az biztos, sajnos 20 évvel ezelött a terep nagy része katonai lőtér volt s éles lövészet akkoriban hetente volt

    VálaszTörlés