2010. február 23., kedd

Jön a jó idő

Vagyis nagyon remélem, hogy így lesz.
Tegnap már sem sapkát sem pedig kesztyűt nem vittem magammal futni, s nem jelentett gondot. A kesztyűt tulajdonképpen véletlenül hagytam otthon, így nem volt mit tenni, nélküle kellett indulnom, de a sapka elhagyása szándékos volt. +5C fokban és tök sötétben mentem ki megint s kocogtam egy közepes Turul "kört". Érdekes, hogy miből jön össze néha egy-egy futó idő. Most az edzéseim során a lassabb felfelék közül produkáltam egyet (17 perc, Lajos van értelme edzened, csak kicsit küzdesz s lazán lenyomsz felfele) s vissza is kifejezetten vigyáztam a térdemre, ezért nem engedtem magamat meglódulni s az átlag sebességem így is az egyik eddigi legjobb lett, 5 perces átlaggal csuktam a 10 kilit. Nem éreztem egyébként frissnek magam, lehet, hogy a lépcsős, meredek mászás még nyomokban fellelhető a lábaimban. Ha tehetem még a héten nyomok két, kicsit hosszabbat ebből a körből s a hétvégén Boróka kupa, nem az eredmény, hanem az érzés számít majd, hogy újra erdőben, térképpel bóklászhatok a borókásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése