VCM-2013 Sosem felejtem el az elsőt

Az előkészületek

A történet tavaly kezdődött, mikor a Spar Maraton 2012 alkalmával lefutottam a 30 km-es távot.  Nem volt megeröltető lenyomni 2:30 alatt, így ezen felbuzdulva, a csomagban található reklám anyagból ráböktem a Vienna City Marathonra, hogy akkor és ott lenyomom a maraton távot.  Októbertől április közepe még messzinek tűnt s rengeteg kilómétert lehetett addig lenyomni. A maraton indulásom január közepén eldőlt, mert ekkor elfogytak a jegyek s csak egy kis trükkel, de, tudtam indulási jogot szerezni. Nem ismétlem meg az előző bejegyzéseimben leírtakat, de januártól, gyakorlatilag 2-3 hetem volt összesen amit betegség mentesen edzéssel tudtam tölteni. Az összes "tavaszi" tömeg megmozdulást felkészülési edzésnek szerveztem a maraton elött, a tervezett hétvégi hosszú futásokat vagy az időjárás, vagy pedig az egészségi állapotom hiúsította meg. "Nesze sánta, itt egy púp"-ként ért egy olyan megfázás a VTM másnapján, aminek következtében az április 06/07-es hétégén még nem kaptam levegőt s lázas is voltam.  Ezek után teljesen érthető volt, hogy rendkívül féltem a Vienna City Marathon-on elindulni, nyugodtan kijelenthetem, hogy teljesen felkészületlenül utaztam április 12.-én Bécsbe a maratonra.  13.-án, Szombaton, mikor felvettem a rajtszámomat, beneveztem Danit a Coca- Cola kids run 4.2km futásra.  Bár a gyerekek gyorsabban regenerálódnak mint a felnőttek, mondhatom, hogy ennek a távnak megtétele hasonlóan nagy tett volt Daninak edzettlenül, mint nekem a maraton.  A Kids run szombat késő délután volt, elindultam én is Danival, hogy ne féljen külföldön, a nyelvet sem beszélve, annyi idegen gyerek között, nekem pedig jó átmozgatás volt az estére.

A verseny

Vasárnap reggel 5.40-kor keltem, hogy legyen időm enni, de mivel rendkívül izgultam, 2.30-tól nem tudtam aludni, viszont így volt időm végig gondolni az étkezés és energia utánpótlás taktikáját.  Reggel a szálloda a maraton indulói miatt 6-kor kezdte a reggeliztetést s mikor az ajtóban láttam, hogy egész kis tömeg gyűlt össze, sejtettem, hogy nem lesznek kevesen a versenyen sem.



8:10-kor inkább félelemmel, mint fázva a rajt kordonba lépés elött

A kilec órás rajt miatt nyolckor szerettem volna kint lenni a rajtban, ez garantálta volna, hogy mindent időben meg tudok csinálni és mikor 8:10-kor kiszálltam a kocsiból s már nem fáztam egy szál pólóban sem, sejtettem, hogy bizony jó időnk lesz.  Mivel nem tudtam mire számítsak ezen a távon, készítettem 1,2 liter ISOSTAR-t s 5 energia zselét magamnak, így nem féltem, hogy szomjan halok, terveim szerint, olyan 30-35 kilinél kellett elfogynia az italomnak s 15; 21; 28; 33; 38 kilikre tettem a zseléket, de a meleg nem kalkulált faktor volt, amitől, ha lehetett még jobban ideges lettem. Kilenc elött ugye minden szokásos bla-bal meg volt a rajt kordonban, ez mondott beszédet, meg az is mondott beszédet, illetve mindenki üdvözölt minket s jó futást kívánt, illetve, folyton két nyelven figyelmeztették a versenyzőket, hogy igyanak a verseny során bőséges folyadékot, ha lehet izotóniás italt s figyeljenek a testük visszajelzésére s ha kell álljanak meg pihenni, ha nem sikerül pihenni, adják inkább fel a versenyt.  Rengetegen voltunk, a 2x2 sávos lezárt úton két futó folyósóban, összesen 6 zónából indultunk, hogy hol voltak a zónák határai, azt nem sikerült kitalálnom, csak szépen mentem előre, ameddig lehetett.  Az elit futók 1 perccel az első mezőny rajt elött indultak, megtapsoltuk őket, de nem láttam belőlük semmit, egyszer csak dudáltak egy nagyot, s a másik futó folyóson megindultak az emberek, mi álltunk majd sétáltunk szépen komótosan, gondoltam is magamban, hogy ha ez lesz a maraton tempó, akkor feleslegesen idegeskedtem, aztán a nettó idő csippanásánál mi is el kezdtünk futni.  Az első 3 kili, mint mindíg kerülgetéssel telt itt is s ez jó volt bemelegítésnek, négy kili körül, összeért a két futó folyosó, ami a kerülgetések újbóli megkezdéséhez vezetett, hiszen a másik csíkban is voltak lasabb futók bőven.  Az első 5 kilit így is 25 perccel csináltam meg, amit, ha abból a szempontból nézek, hogy közben volt egy WC szünet+ a kerülgetések, kifejezetten bíztató tempónak tűnt.  10 kilinél a második frissítőnél már taktikusan helyezkedtem s kikerültem  lökdösődést, inkább ittam a zsákomból, 12 körül éreztem, hogy nem lesz ez a mai futás egy diadal menet.  Kezdtek elzsibbadni az izmaim s nem mertemiramot váltani, hogy kilazuljak, mert még rengeteg volt vissza.  13 kilinél már teljesen bezsibbadtam s a gyomrom is el kezdett görcsölni, valamint ájulás kerülgetett, meg kellett állnom egy kicsit sétálni+ benyomtam egy energia zselét.  Nem segített sokat, majd jött egy újabb WC szünet, ami szintén nem dobta fel az állapotomat, így logikusan beugrott a tályékoztató azon pontja, miben felajánlották a maratoni futóknak, hogy ha bemennek 21 kilinél, akkor fél- maraton időt kapnak s nem disq-zák őket.  A következő 7 kilómétert kocogás- séta tempó optimalizálása mellett, azzal töltöttem, hogy figyeltem magamat s azon gondolkodtam, hogy fogom ezt az elhajlásomat a nejemnek beadni.  A másik gondom még az volt, hogy a családot elküldtem játszóterezni s csak 4 órával a rajt után vártak, vagyis, ha bemegyek 21-nél, hogy találom meg a családomat, akik a befutó kordonnál várnak majd engem du. 1 körül.  A 21 kili levállása elött volt egy kis lejtő, illetve a Maria Hilfer Strasse házai árnyékot adtak, így egy kicsit jobban lettem s eldöntöttem, ha véletlenül ott lesznek a nejemék a 21 kili levállásánál, akkor megpróbálok velük beszélni, hogy mentsenek meg, ha nem látom őket, akkor megyek tovább, mint késöbb kiderült ők 11 kilinél voltak a kordonnál, így nem lett egyezkedés. A 21-nél megszületett a döntés, ha a Dani megcsinálta szombaton a 4.2 kilit, én is megyek tovább s megcsinálom a 42-t, ha a mezőny legvégén is érek be s már bontják a kordonokat már az sem számít, ez egy kicsit mentálisan is helyre tett s erőt adott kocogni a következő 2 kilire, innét az egész táv kocsogás séta- kocogás tempóban telt.  25 körül úgy viselkedett az ivó cső, mint mikor kifogyott a palack, meg is lepődtem egy kicsit, de betudtam, a meleg miatti gyakoribb ivásnak s nem volt pánik, mert elég jól voltak a frissítők elhelyezve. 28 kilinél lévő frissítőnél talán többet ittam a kelleténél, mert egy pillanat alatt felfordult a gyomrom s azt kellett néznem, hova menjek hányni, de megoldódott hányás nélkül is a dolog s ment tovább a móka.  Rengeteg ember állt ki nyújtani, gyúrni magát a görcsök miatt, én ebből tanulva arra nagyon figyeltem, hogy a görcs első jelénél álljak meg s sétáljak egy kicsit.  Frissítőtől, frissítőig haladtam, minden frissítőn vizet ittam, míg közöttük a zseléket fogyasztottam, illetve a szivacsommal törölgettem magam.  30-tól tatai Öreg-tó körökben számoltam a távot s próbáltam magam motíválni, hogy már alig van vissza valami.  35-nél voltam 4 óránál, ennyivel akartam beérni, de ha 5 km/perces átlagot tudtam volna nyomni akkor még meg lett volna lazán a 4:30-on bellüli idő, itt ez már csak álom volt.  39 kilinél elvesztettem a fejben összerakott útvonalamat, s csak 40.5-nél találtam megint vissza a térképemre s itt már tudtam, hogy meg csináltam, innen ha kell hason csúszva is de be mentem volna.  41.5-nél vártak a nejemék s készítettek fényképeket, majd jött a befutó kordon s cél, majd a kiálltás MEGCSINÁLTAM!!!!

41,5 kilinél

Boldog voltam, boldogabb, mint fáradt, bár lépni alig tudtam.  Boldog voltam, hogy megcsinátam, hogy nem adtam fel a felénél és boldog voltam, hogy ésszel csináltam meg, nem sérültem le, nem haltam bele a maratonba.  Leguggoltam a befutó utáni hűvösben s nem tudtam nem pont ettől fogok-e begörcsölni, de kifejezetten jól esett, így egy kicsit nyújtottam a combjaimat.  Megkaptam az emlék érmet majd csak ittam s ittam, két liter folyadékot simán lenyomtam a következő félórában.

Az emlék érem átvétele után

Hát ennyi volt az első maraton az életemben, persze lényegesen több élmény maradt meg bennem, de ezt leírni nem lehet, mert nagyon hosszú bejegyzés lenne belőle.

Ez volt tegnap s mi van ma? Ma hétfő van s munkanap dolgozunk, élünk, ettől a teljesítéstől nem lesz más a világ nézetem, vagy nem leszek fitnesz guru s nem írok könyveket az egészséges életmódról, viszont büszke vagyok a teljesítményemre, nem az időre, hanem, hogy 29 kilómétert úgy gyűrtem le, hogy minden lépés fájt, örülök, hogy nem adtam fel

VTM 2013 avagy túlélő túra a vértesben

Az idei Húsvét vasárnapja meghozta a második komoly, edzésnek szánt felkészülési versenyemet a bécsi maraton elött ez a VTM 2013 volt.  A Vértesi Terep Maraton az a verseny, ahol próbálok minden évben résztvenni az igényes de egyáltalán nem könnyű terep miatt.  Mivel nem voltam a 40km-re felkészülve, a verseny elötti héten írtam a rendezőknek, hogy szeretnék a félmaratonon indulni, még úgy is, hogy a nevezési díj különdözetet megtartják adminisztrációs díjnak.  Ezt a kérésemet megtagadták Csanyáék, mondván, hogy mivel már rég lezárult a nevezési határidő, minden a Maratonhoz van előkészítve a nevem mögött.  Mikor megkaptam a választ, gyenge kifogásnak tűnt a dolog, majd mikor átvettem a rajtszámomat, megértettem miért írták azt amit.  A versenyre egy nagyon igényes vászon rajtszámot nyomtattak, amin a nevünk, rajtszámunk volt fent a támogatók logóin felül valamint a verseny táv és a rajtszám még szinkódolva is volt a verseny távja szerint, ezt valóban nehéz lett volna újra csináltatni egy embernek.  Csanyáék még azt is javasolták, hogy induljak a maratonistákkal s majd ahol levállik a fél maraton, ott, ha úgy gondolom menjek a fél maraton irányába. Én is többször átnéztem a verseny itinerjét s arra a megállapításra jutottam, hogy megyek a maraton útvonalán s Várgesztesen, 25 kilóméternél kiszállok, ha mégis jól érzem ott magam akkor viszont onnét már megyek végig.

Az itiner:


VTM 2013 Maraton útvonal



Az előkészületekhez még hozzá tartozik, hogy optimista becslésem szerint is kb 20 centi hóra kellett számítani a verseny útvonalán és mivel meleget mondtak vasárnapra, nagy sár volt kilátásban. Folyamatosan néztem az előrejelzést s mivel szombat délelött már 9-12 fokot s felhős, de csapadék mentes időt mondtak vasárnapra, összekészítettem a felszerelésemet.  Bozótka, kompressziós zokni, egy póló s egy hosszú ujjú felső lett a választás. A sárra felkészülendő, a versenyre kiválasztott cipőm a karácsonyi ajándékként kapott inov-8 Mudclaw 300-lett. Szombat este mikor olyan 5-6 körül kint voltam a kertben, meglepődve tapasztaltam, hogy esik az eső, mivel este egy kicsit autóztunk, végig tudtam követni, hogy egész este esett, így vasárnap reggel 6-kor, az ébredés utáni első gondolatom az volt, hogy vajon esik-e, hát esett, a ruhámhoz azonnal hozzá tettem még egy széldzsekit. Ezeken fellül egy teljes extra futó szettet becsomagoltam a hátizsákomba, arra a nagyon valószínűtlen esetre, ha Gesztesen mégis úgy döntenék, hogy tovább megyek, legyen mindenből váltó cuccom.  Mivel a reggel hatos ébredés, az óra átálítás miatt, előző nap még 5-nek felet meg, nem kicsit kábán indultunk el fél nyolc körül otthonról a nejemmel.  Már kb fél uton voltunk a versenyre, mikor eszembe jutott, hogy velem van-e a cipőm, satu fék s kutatás, majd fordulás vissza s rohanás be a lakásba- következett, mivel akkor még nem volt velem a cipőm.  Emiatt az extra kanyar miatt 3/4-ed kilencre voltunk Száron a jelentkezésnél s a verseny 9-kor indult.  Éppen csak felvettem a rajt csomagom, rohantam vissza öltözköni a kocsiba, a nejem futtában feltette a rajtszámomat s már indult is a verseny.  Még arra sem volt időm, hogy a Multinavigátoros csapat által meghírdetett inov-8 csapaptnak beígért inov-8 összetartozunk sálat felvegyem a Zoliéknál.  Mivel ezt a sálat nem szerettem volna kihagyni a rajt után megálltam a kocsink mellett s megkértem a feleségemet, hogy vegye fel a nevemben.  A rajtban eltöltött 1 percben még olyanokat hallottam, hogy állítólag 9 fok van (szerintem a kanyarról beszéltek, de az meg 90 fokos volt), mert én nem éreztem 3 foknál többet abban a pillanatban.  A verseny rajt pisztolya, mintha az esőnek is indulást jelentett volna, mert az addig szemerkélő eső a mi tiszteletünkre újból rákezdett zuhogni. A kocsink melletti megállás miatt elég sokan elmentek mellettem, ami azt jelentette, hogy a következő pár kilóméteren folyamatosan előzgetnem kellett.  Már a falusi szakaszban adott a terep egy kis ízelítőt a várható nehézségekből, hiszen a normál utakon is hömpölygött a víz.



Felsorakozva elölről és hátulról, de a víz az mindíg mellettünk van



A verseny elején még ugráltunk a patakok egyik széléről a másikra, illetve még sokan bíztak abban, hogy a rendezők által biztosított impregnáló spray megvédi a lábukat és cipőjüket a teljes elázástól.  Azt mondanom sem kell, hogy én nem használtam ezt a spray, mert időm nem volt ilyen extra dolgokra a rajt elött.

Kb két kilóméternél kezdett szétszakadni a képen látható vonat, ugyanis itt kezdődött az emelkedő.  Az egyik csapatot csak úgy hívtam magamban, hogy a felelőtlen öngyilkos jelöltek, ők sima talpú utcai futó cipőben indultak neki a távnak (miben bíztak nem tudom) de csúszkáltak, mintha korcsolya pályán lettek volna.  A másik része a mezőnynek csúszkált de haladt, ők valamilyen terep futó cipőben indultak (zömmel Salomon volt a lábakon) illetve voltam én, aki bár meglehetős tisztelettel indult neki a rendkívül havas felfelének, minimális csúszkálással meg tudta oldani a dombok leküzdését.  Körtvélyesre felérve egészen más táj fogadott bennünket, a két napos eső, frankó latyakká formálta a 20-25 centis havat a úton, igy minden lépésnek nagy jelentősége volt a kitaposott ösvényben.  Mivel zavart, hogy nem tudok a vonatból még megmaradt 5-6 ember és az utolért futók csúszkálása miatt a saját ritmusomban futni, a körtvélyes utáni fennsíkon folyamatosan előzgettem ki az embereket. A fél maraton levállásánál már csak négyen voltunk (természetesen elöttünk egy 15-20 futó bőven volt,  vagyis nem mi voltunk a vezető csapat).  Pont kiléptem a sorból, hogy akkor most megelőzöm a még elöttem maradt 3 embert mikor az elém táruló látvány hatására csak azt mondtam a többieknek, hogy na akkor most úszunk fiuk, ugyanis ez volt elöttünk:

Miután kiúsztunk innen, még 2 ugyanígy térdig érő patakot kellett kereszteznünk Vitányvárig s utána Gesztesig pedig, egy időszakos patakot még kétszer.  Minden egyes ilyen átkelésnél a közel 0 fokos vízzel nyakig csaptuk magunkat, ami kifejezetten jó hatással volt az izmaimra.  Olyan jó hatással volt, hogy nem is lepődtem meg, mikor 17,9 kilinél a Vitányvár falai között kőről- kőre ugrálva először jelezte a lábam, ha sok ilyet csinálok akkor bizony az izmaim begörcsölnek.



Görcsökkel küzdve

A vitányvár utáni völgyből átcsaptunk Gesztes felé s itt egy nagy lejtő várt ránk, nekem a jól tapadó cipőmben egyetlen gondom volt, hogy nem tudtam mikor fogja egy hátulról érkező futó, teke bábuként kiütni a lábamat, szerencsére ez nem következett be, bár a mögöttem futó srác egy hatalmas káromkodással tudatta velem, hogy ő bizony perecelt egy nagyot.  Közvetlen Várgesztes elött egy hosszabb lejtő és a falusi szakasz várt ránk, a lejtő közepén elfutottam egy srác mellett, akire emlékeztem, hogy pár perce tünt el a látó mezőmből.  A srác nagyon szenvedett a latyakban lefelé s láttam minden lépését meggondolja, nehogy elessen, mikor elmentem mellette az első pillantása a cipőmre vetődött, szerintem azt nézte, hogy mi az amiben ilyen lazán lehet, ebben az embertelen dzsuvában lefelé menni.  Ketten is megelőztük őt, és mivel a lejtő már adott vissza egy kis energiát beszélgettünk a mögöttem futóval, ő ultra távon indult, de mivel nem érezte a lábujjait, megfogadta, hogy elmegy a maratonon inkább s nem fog ultrázni ilyen extrém körülmények között.  Én felajánlottam neki, hogy ha gondolja, szívesen visszavisszük őt a versenyközpontba Gesztesről, mert, hogy ott várt a feleségem meleg kocsiban és váltó ruhákkal, de nem gondolta így.  Mire megláttam az ellenőrző pontot Várgesztesen, annak a halvány esélye is elszállt, hogy menjek tovább, addig pont elég volt a szenvedés.



Allul hó, fellül eső



Hát így telt Húsvét vasárnap délelöttje, egy kellemes 25 kilis edzést nyomtam nem egyszerű körülmények között.  A feleségemnek az mondtam, hogy kb 2,5 óra alatt fogok átérni Gesztesre, sajnos ebben megcsúsztam egy 20 percet s az extrém élvezeteket 2 óra 50 percig habzsoltam a Vértesben.  Ezalatt elfogyasztottam 7 deci ISOSTAR-t és két energia zselét, mindenem szét ázott, de nagyon jól esett, gratulálok a rendezőknek, ha tehetem jövőre jövök megint

HOB 2013

Az előző bejegyzésemben írtam, hogy lesz egy HOB és lesz egy VTM 40km-es táv a tavaszom során, ami terveim szerint felkészít a VCM-re.  Az imént említett hosszútávú versenyek elött természetesen edzés szinten is szerettem volna hosszúkat futni, így felkészülni a HOB és a VTM meghalás mentes teljesítésére.  Március 15 körül volt egy "kis" itélet idő Magyarországon, ami alatt 3 napig, a faluból nem tudtunk kimenni, nem hogy én futhassak, utána pedig visszatért (valószínüleg a hóban elakadt kocsink tolása miatt kiújult) az infulenza egy olyan változata, hogy az ünnepet követő 4 napban lépni nem tudtam, nem hogy futni menjek.  Ezen előjelekkel már nagyon bátor vállalakozásnak tűnt március 23.-án a HOB 27,1 km-es távja, mivel a versenyre indulás elötti napon még antibiotikumot szedtem sokáig gondolkodtam azon, hogy egyáltalán el menjek-e erre a versenyre.  Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek úgyis be vagyok nevezve, kocogok amíg megy.  Volt egy halvány esély, hogy a versenyt, egy ismételten érkező hideg front miatt elhalasztják, de ez nem történt meg, bár nekem sokat segített volna, végül 23.-án szombaton reggel 10.01kor nekiindultam a HOB_2013 F21-es pályjának, és gondoltam, lássuk mi lesz, hát kb 12km-ig volt erőm kocogni és néha futni is, onnét besétáltam a célba.  Ennyi volt bennem aznap.  Azért vannak tanulságai így is a versenynek, amik a következők:

1. Nem szerencsés, ha az év első erdőben futása és térképes futása a HOB-ra esik, nehéz volt megtalálnom az összhangot a térképpel és a pálya elején sőt a lépéseim sem voltak tájfutó jellegűek, mindenben megbotlottam
2. 27km terepen még ha síkon is van, nem könnyen teljesíthető táv (mondjuk ezt a verseny elött is tudtam)
3. Nem szerencsés, ha az év addigi leghosszabb futása a HOB távja lenne, teljesítése esestén (ezt is tudtam, de nem volt mit tennem)

Hát ennyit a HOB-ról, nem voltam csalódott s meglepett sem, egyszerűen így jött össze