2012. május 25., péntek

Januártól Májusig

Sok minden történt az előző bejegyzés óta, többek között voltak rettentő nagy hidegek, mikor még a kormányfő is felszólította az embereket, hogy menjenek fedett szállásra, illetve pár hete megérkezett ennek ellentettje a brutál meleg.  A brutál meleg első napján tartották a Gerecse 50 túra megmérettetést, ennek a 20 kilis verzióját szántam magamnak a marathon elötti erő felmérésre.  Régóta vagyok én már a futó mezőkön, ezért már előzőleg sejtettem, hogy nem vagyok olyan erőben, hogy ebből én marathont fussak májusban, de utolsó triggernek a Gerecse 20 kili volt kitűzve, ha ott könnyedén fejezem be a távot, neki megyek a martahonnak Prágában.  A 20 kili végén alig tudtam lépni s a célba érés után majdnem elájultam és/vagy hánytam, teljesen kikészültem, a pulzusom kb 1 óra múlva is az egekben volt, nem éreztem, hogy még egy ilyen kört kihalás nélkül meg tudtam volna csinálni.  Így, mivel a forma érzetem beigazolódott, hagytam a prágai marathont nélkülem elindulni.  Mi van most?  Most jól érzem magam még mindíg tart a meleg, ezt nem bírom, ezért esténként megyek ki kocogni, néha egészen elképesztő időpontokban.  Tegnap pl gondolom mind három autós elmebetegnek gondolhatott, mikor megláttak este 11 után a szakadó esőben a Turultól lefele gázolni a 2-3 cm az úton keresztbe hömpölygő vizben.  De én imádom az esőt, imádtam ezt a helyzetet, 21 fok volt mikor elindultam (rövid gatya póló) és 5 perc múlva ömlött az eső, akkor már nem fordulok vissza.  Hát ez van most ősszel remélhetőleg neki futok a marathonnak, addig készülődés, főleg gyorsulnom kellene.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése