2010. október 18., hétfő

2 ponton múlott

Elmúlt a hétvége s vele együtt a Nappali OB-is.
Kezdem időreni sorrendben a történtek megemésztését.
A selejtezővel kezdtünk szombaton, a rajtlista alapján kiderült, hogy bizony nagyon kell szedjem a lábam, hiszen Banyesz jött mögöttem 3 perccel s nem szerettem volna azt a szégyent megérni, hogy az első pontok valamelyikére már meg is fog. Be is kezdtem rendesen, még egy kb 20-30 másodperces hiba is benne volt a dózer útról letérve, ugyanis ahol lementem ott ment le egy út a dózerről (jelölve nem volt), na ez meg is kavart, de nem tudott elvinni, hamar rájöttem, hogy vmi nem stimmel, s innét nyomtam bent az erdőben, még ezzel a hibával is nyertem az első átmenetet. A másodikon már kaptam egy kb 10 mp-t a mezőny elejétől, de itt egy N14-es kislánynak megmutattam, hogy hol vagyunk s szegény olyan messze volt az útvonalától, hogy át kellett hajtogatnom a térképjét s ráadásul az ő térképe 1:10 000 -es volt, ezzel legalább egy 20 mp-t vesztettem. A hármas is sima volt, átlagos időt futottam, a 4-es volt a vízválasztó, tolni kellett volna az úton s szerintem mentem is rendesen, mert Vöcsökkel értünk ki a betonra s a "lehajtónál" olyan messze volt csak tőlem, amennyire meg kellett állnom egy F14-es srácot útba igazítani. Természetesen nem a tervezett útnál futottam le, így egy kicsit meg is kavarodta,m az iránykkal s, hogy miért lejt a felfele, de nem volt ez több 20mp hibánál, viszont az élmenők itt kb 2-3 percet adtak nekem. A következő pontra csak a huzató volt a gond, itt már vártam Banyeszt, de mint kiderült ekkor még pont 3 percre volt tőlem. Az 5-6-os átmeneten viszont nem tudom mi történt. Elindultam irányba s volt egy halom fa, amin nem tudtam átjutni, na ekkor gyorsan balra fordultam le a lejtőnek, egyszer csak azt láttam, hogy a beton út nagyon közel van, ekkor felnéztem s láttam a föld út letöréseit felettem, gondoltam már nem mászok oda vissza a két út között elcsorgok a pontomhoz. A következő objektum a nyiladék volt ami felfogott, na ezt a pontom mögöttinek azonosítottam be, meg is lepődtem rajta, hogy így túl futottam, de visszafordultam, hogy visszamegyek a ponthoz, majd mikor nem stimmelt semmi, jöttem rá, hogy bizony még a pont elötti sárga nyiladéknál voltam, el kezdtem futni a dzsindzsában a pontom felé a terepet és a két utat figyelve, mikor a felső út felett egy olyan kis gerincet fedeztem fel, ami megint azt mutatta, hogy túl mentem, meg akartam erről bizonyosodni a terep beazonosításával is s mikor mentem lefele egy kétségbe esett hang kérdezte, hogy te is a 61-et keresed, na ekkorát ketten már nem hibázhatunk, akkor valahol itt kell legyen, nekiálltam megint túrni s egyszer csak meg lett a pont. Mint ezt a részidőkből is látni itt majd' 5 perc ment el ezzel a csodával. A következőre is meg volt a tervem, de elnéztem a lapost az út mellett s behúztam, majd a laposban az ösvényt eggyel feljebbinek beazonosítva lerohantam a völgybe, majd mikor túl szabdalt volt minden jöttem rá, hogy bizony már megint én voltam az amatőr, természetesen itt is volt egy pont, hogy még jobban megtévesztő legyen a dolog, itt kb 2-3 perc ment megint el. A 7.ről kifutva még átjutottam a mocsáron minden gond nélkül, de a 8-as elötti völgyben bizony beleragadtam, (1 perc) előszőr a bal, majd a jobb lábam, ezekután hasra estem s a jobb kezem szimbólostól merült el a mocsárban, a végén kimásztam s mentem a 8.ra, aminek egy kicsit mellé futottam, de nem volt vészes, a 9. nek megint alámentem, annak ellenére, hogy direkt felfelé húztam, a 10-11-ben pedig lefele volt s elérte már azt a meredekséget, amin én nem tudok futni. A vége 59 perc lett jó 6-9 perc hibával, természetesen ez már nem volt elég az "A" döntőhöz. Sajnáltam, mert ennél sokkal jobbat vártam magamtól s egy egyszerű, higgadt 5-6 átmenettel meg lett volna simán a döntőbe jutás

3 megjegyzés:

  1. Basszus nem sok szerencséd volt!

    ...szegény embert még az ág is húzza...

    mindezek ellenére csupán 30mp -re voltál az "A" döntőtől

    VálaszTörlés
  2. Ehhh, látom téged is a 6. pont vett hülyére :) nekem is az volt a mumus, ráadásul pont úgy mint Te én is indokolatlanul nagyon korán letértem az útról és kerestem ott ahol nem is kellett volna.

    VálaszTörlés
  3. Lajos!
    Igen, hogy az ág is húzzon, ott, ahol hibáztam a 6. elött még feküdtem is egyet egy faágban megakadva s természetesen a fájós térdemen landoltam...
    Sanyi,
    Szerintem én csak magamra haragudhatok, addig bosszankodtam azon, hogy a gallyazásból kint futva Tóth Tomi (TTE F40) már elöttem van, hogy utána indultam s még a Banyeszt is figyeltem, nem jön-e, így magyarul mindent néztem csak a térképet nem, amúgy szerinem nem volt nehéz pont csak követni kellett volna a tervet.

    VálaszTörlés