Vértesi minimaraton

Avagy egy verseny, ahol bár elindultam, mégsem értem célba!
Legalábbis ez van az eredmény listában.
A történet ott kezdődött, hogy már régen kinéztem magamnak, hogy elmegyek a fent említett összejövetelre. Száron találkoztunk vasárnap reggel fél nyolc környékén körülbelül 150 hasonlóan önsanyargató, fanatikussal, akik az éjszakai óra átállítás ellenére időben érkeztek. A legnagyobb mezőny a terep maratonon volt, ez látszott a rajtszámokon azonnal. Figyelembe véve gyenge edzettségi állapotomat, én csak a minimaraton, 13.8km 350szinttel távot vállaltam be. Több bátor tájfutó is vállalkozott a maraton leküzdésére, a rajtban kapásból Nagy Pistit és Skulót fedeztem fel, majd Angyal Gábor (ARAK) barátommal is összefutottam. A rajt egy jó 10 percet késett, ez pont jó volt arra, hogy a reggeli 5 fokban megfagyjunk a sportcsarnok udvarán. A taktikám az volt, hogy megpróbálok a Nagy Pistiék maraton tempójában menni s majd az első ellenőrző pont után levállok róluk, hiszen itt a MM pálya visszafordult a cél felé. A rajt taps eldördülése után, egy kellemes edzés tempóban kezdtem szaporázni lépteimet s azon lepődtem meg, hogy az élbollyal megyek az első dombnak neki. A bolyban még természetesen Nagy Pisti és Skuló is ott voltak, ők amolyan bátor szamurájként, minden testen függő frissítő nélkül vágtak neki a 47km-es távnak. Az első kilóméter végén előjött, hogy a 4.40-es tempó bemelegítés nélkül egy kicsit sok nekem ezért le maradtam az élen futóktól s megint a régi csapdámba estem, segítő, szélfogó nélkül egyedül kellett mennem. A tempóm egyébként olyan 4.50 körül alakult ekkor, vagyis az élboly éppen csak, de távolodott tőlem. Az első frissítő pont után jött a nagy halál számomra, ami a felfelét jelentette, ekkorra már 2 másik futó is megelőzött, de az emelkedőn még kb 20an mentek el mellettem. Ez egyértelmüen az állóképességem számlájára irható. A térképből tudtam hogy ha egyszer felszenvedem magam a nagy hegyen, már nincs nagy gond, a kis dombokon már elboldogulok. Az első ellenőrző pontnál olyan 20. körül blokkolhattam s fordultam a minimaraton pályájára. Egy emberke még éppen látótávolságban futott a nyiladékon, ahogy a pályámra fordultam, a nyiladék elhagyása után jött egy kis tájfutás jellegű terep, ami a szallagozást jelentette, út nélkül át az erdőn. Ezt nagyon élveztem, gyakorlatilag ebben a szakaszban megfeleztem a távolságot az elöttem futóhoz. Majd jöttek az utak és a felfele inverze, vagyis a meredek lejtő, na ezen úgy ott hagyott az elöttem menő, hogy nem is láttam többé, sőt egy futó meg is előzött. A második ellenőrzésnél ittam egy kicsit és míg ittam + dugókáztam mondták, hogy a 3. helyen vagyok, gondoltam nem rosz de nagyon közel van a második, arra még odaérek. Futottam a betonon, de nem tudtam közel kerülni az elöttem haladóhoz így lassan feladtam az üldözést s csak magammal foglalkozva mentem egyedül tovább a 3. helyen. Visszaérve Szárra, egyik kanyarban visszanéztem s láttam, hogy a belátható kb 500 méteren egy ember sem jön mögöttem, így tudtam, hogy a dobogó meg lesz, ekkor már kocogósra váltottam s ebben értem be a célba. Harmadikként 80 perccel dugtam s a megállított GPS-em 15.2 megtett km-t mutatott. Eljöttünk az eredményhírdetésről, mert sietni kellett haza s az eredmény listában látom, hogy nem is vagyok megemlítve. Hát ez érdekes... most levelezgetek a rendezőkkel. Na mindegy jó buli volt, tetszett, csak edzeni kellene

Boróka kupa 2.nap

Az otthoni scannerem vicces megoldásai miatt a Boróka kupa 2. napjának a térképét két felvonásban kell feltegyem. Sok dolgot nem kell hozzáfűznöm, minden a berajzolt útvonalakon van. A pályámon én voltam a 2. futó, elöttem egy olyan ember indult, akit az első napon 6 perccel elöttem indulva láttam már a 3. pontról kifutni, meg utána az 5.-en mögöttem jönni, majd a 6.-on 3 perccel elöttem fogta a pontot s nagy rohanással a 7.-en tudtam megint utolérni. Szóval eléggé valószínű volt, hogy utolérem a kérdés csak az volt, hogy mikor. A kezdet arról szólt, hogy a felkészülési egy percben megpróbáltam belerakni a rendelkezésre bocsájtott fóliába a térképemet, de mivel ez a pittyegésig nem sikerült, megigértettem, a rendezőkkel, hogy felszárították az erdőt s amig kint leszek nem is fog esni. Elindultam s az alapozás elmaradását jelzendő, a velem együtt induló 21C-s fiú szinte állva hagyott. Hát ez gáz, gondoltam s kezdtem szaporázni a lépteimet. Az elsőre egy kicsit elsiettem a dolgokat s hamar mentem be a tisztásról, így mire átverekedtem magamat a keresztbe nőtt fenyőkön, biztosan vesztettem egy olyan fél percet. A másodiknál én is azon tétován, különböző elméleteket felállító emberek táborába léptem be, akiknek csak nagyjából van sejtésük, hogy melyik területen lehetnek s az is leginkább a mobil telefonjuk cella információjára alapozódott, nem pedig a térkép tudatos használatára. Alvi és még egy néhány ember próbálta felszántani az ősfenyvest a nyamvadt gödör pont megtalálása miatt. Egy lány és egy srác, már egész ismerősen intettek egymásnak, lehet, hogy ők még az első napról maradtak kint. Na mindegy valahogy meglett a pont. Nyomultam tovább és egész eseménytelen volt a játék az 5. pontig, ahol egy egyszerű huzz jobbra s két domb múlva meg van a pont helyett eldöntöttem, hogy az ősfenyvesben újabb növényfajokat keresve felcsapok botcsinálta botanikusnak. Na új fajokat nem találtam ,de a pontot sem, viszont érdekesség képpen találtam egy a pontommal megegyező stekket. Ez sajnos egy cseppet sem növelte meg az önbizalmamat.



Az ötös pontra, miután minden lehetséges szegletét bejártam a mezőnek sikerült rábukkannom, ott ahol lennie kellett. A borókásban futásban az a jó, hogy érdekközösségek kiépítését nagyon elősegíti, a 6-os pont simán meg volt, de a hetes igen izgalmasnak tűnt, itt egy kb 7-8 fős társaság sétálva, csatárláncban túrta fel az erdőt s próbálta megtalálni a pontot, amit végül lassan de biztosan megtaláltunk. A döbbenetem a borókásban futásban ezután következett. Remélem nem sértem meg az F50-ben kőbányaisként velem egy rajtidőre indult uriembert, de ő nem tartozik a táltosan száguldo versenyzők közé, nos vele együtt fogtam a 7.pontot s mint kiderült a következö átmenetünk is megegyezett. A ponton én elrohantam tőle, majd a borókásban többször fenn akadva és visszafordulva, az erdész úton megint utolértem. Elfutottam mellette megint s rohantam a pontra, a pontot egyszerűen nem láttam meg, mert nem "borókás ésszel" gondolkodtam, majd megköszöntem neki, mikor megmutatta a bólyát.
A nyolc kilenc között azt gondoltam, hogy át tudok futni a tisztáson, majd fenn akadtam a kivágott fákon, így változtattam az elképzeléseimen. Ezután csak be kellett futni, nem fáradtam el, de annál többet hibáztam, a borókáshoz hozzá kell szokni s kell egy kicsit speciális gondolkodás is. Erre ez a két nap nekem kevés volt, gyakorlatilag, ahol nem hibáztam, ott nyertem az átmeneteket, de ennek semmi jelentősége a végén, ha messze vannak a győztesek

No Para

Élek, néha még edzek is, csak egy kicsit sok a munkám
A legközelebbi normális bejegyzésig csatolok egy verseny pályát amin én kolbászoltam a hetekben.
Van a második napi is s lehet, hogy írok is róla, de majd csak késöbb.