2010. február 16., kedd

Ezek hülyék v2.0!

Avagy a patkányok inteligensebbek mint az emberek.
A tegnapi bejegyzésem péntekről szólt s megjegyeztem benne, hogy halál volt az útvonal s a végére, igen elfáradtam.
A fősulin mesélte az egyik tanárom, hogy a patkány azért inteligensebb mint egy ember, mert ha bement valahova s ott nem kellett volna járnia, mert pl. zsákutca volt, azt megjegyzi s oda nem megy be többet, így először lassan, de késöbb nagyon gyorsan ki tud találni egy labirintusból. Na nekem a pénteki megdöglés nem volt elég, igaz nem a lépcsőn, hanem a panoráma úton mentem fel a Turulhoz de onnét a sípcsont középig érő hóban, mentem 1 kilit a csemetekertig s az erdész úton vissza a főútra. Hát megint megbántam, nem lehetett futni, csak csúszkálni. Az edzést 15-16 kilinek terveztem, de 12-nél elfutni saját autóm közelében dög fáradtan, olyan csábítást jelentett, hogy megálltam s kocsival mentem tovább onnét, kertvárosba.
A körülmények amúgy iszonyatosak voltak, szembeszél felfele -3 fok, hófúvás az úton, mit mondjak még, ja két kutyus jött "üdvözölni" a legmeredekebb szakaszban, miattuk egy kicsit bele kellett sétálnom.

2010. február 15., hétfő

Ezek hülyék!

Pénteken sikerült időben eljönnöm a munkahelyemről, így még volt esélyem világosban futni. Biztos, ami biztos vittem egy fejlámpát, mert a félötös kezdés sötétben végződő edzést sejtetett. Zoli fél hatra vissza akart érkezni, ezért azt javasolta, hogy menjünk fel a lépcsőn a Turulhoz. Nem mertem bevallani, de nekem még szárazon is kemény volt felfutni oda legutóbb, de most a hó extrém feladatok elé állított. Néhol még a lépcső sem látszott olyan sok hó volt, gyakorlatilag két lépést fel egy csúszás vissza volt a program. Zoli kétszer is meg kellett várjon, alig tudtam vánszorogni mögötte felfele. Mikor felértünk a tetőre, a sípcsontig érő hóban még megegyeztünk, hogy lemegyünk a csemetekertig. Az egyik, még a havazás elött útnak használt csapáson futottunk el egy apuka és két gyermeke mellett, apuka húzta őket szánkón (külön szánkón), az egyik gyerek, mikor elmentünk mellettük megjegyezte, ezek hülyék! Sajnos ekkor én is egyetértettem vele. Miután kiértünk az erdészeti útra lassan visszajött belém élet, így a városban kiegészítettem az edzést, hogy meglegyen a tíz kili. Nem volt kemény tempó és kemény edzés sem, de kissé izomlázam lett a csúszka és a hó miatt

2010. február 10., szerda

Fejlámpa éjszakai mozgásokhoz

Nem akarok mindíg csak negatív és sajnálkozó bejegyzéseket írni, ezért most nem időjárás, vagy a motíváltságom lesz a téma. Inkább az emberi telhetetlenség.
Történt ugyanis, hogy évekkel ezelött egy Decathlonos látogatásunk alkalmával én beleszerettem egy 6 LED-es Energizer lámpába. Az ára kicsit ijesztő volt (közel 10 ezer HUF), de a közeledő szülinapom miatt a nejem meglepett vele. Tipp- topp kis cucc, de azért 137 méteres ható távolság, amit a róla szóló cikkben írnak az túlzás, az tény viszont, hogy mikor megkaptam volt olyan futó az Öreg-tó körül, hogy megállított s megkérdezte milyen fényforrás van a fejemen. Fényvisszaverőre világítva kb 50 méterről bevillan de valojában olyan 20 métert látni vele, erdőben nem használnám, max biztonsági tartaléknak. A lámpa debütálása Finnországban a Jukolán volt, arra jó volt, hogy a sötétedő erdőben, lassú első futoként a térképet biztonságosan olvasni tudjam ( a keverésem nem a lámpa számlájára írható). Mivel konstrukciós hiba miatt a vízállósága fél év használat alatt megszünt (beesett a tetején lévő gumi gomb) a lámpát otthoni használatra osztottam be, ez azt jelenti, hogy ha este kell valamit kint a kertben csinálnom, akkor felveszem. Nem akartam vagyonokat költeni a futáshoz használt felszereléseim fejlesztésére, ezért a következő lámpám egy 1500 HUF-os, valószínüleg mindenki által ismert 4-8-12 LED-es verziók között szabályozható fényerejű lámpa lett. Elkocogtam vele a városban s arra jó volt, hogy biztonságos talajfogást biztosítson. Majd, ugye egy már régebbi bejegyzésben taglalt összehasonlító tesz után beszereztem egy igazi fény ágyút a fejemre, amely már 150 lumen fény mennyiséget és 75 méteres láthatóságot biztosít. Igen ez már valami, gondoltam, 5W-os LED lámpa felér kb 10-15W-os halogén lámpa fényével, ezzel már el tudok indulni akár éjszakai versenyen is. Temészetesen el kezdtem kutatni a neten, hogy az átszámolásom valóban megállja-e a helyét illetve a gyátó valóban a piacon elérhető legjobb technológiát tette-e bele a lámpámba. Bár' ne tettem volna. Cikkek százai elérhetők kiválaszott lámpám mellett s egy-két fórum bejegyzéstől eltekintve csak a nagy testvérét, a 3 szor 5W-al felszerelt lámpát mondták jobbnak(közel 90 ezer HUF). Majd találtam egy cikket, hogy miért Watt-ot figyeljük, miért nem a Lument s ez azt mondja, hogy elérhetők a piacon szánalmas teljesítménnyel (akár csak 50 lumen/W) rendelkező LED lámpák is. Na ekkor lettem telhetetlen s kezdtem dühöngeni, hogy miért ad ki az én lámpám ilyen kevés fényerőt (30 Lumen/W). Majd megnéztem a cikkhez kapcsolódó termék árát (~200 ezer HUF) s rá jöttem, hogy inkább egy ideig maradok én a kis 150 Lumenes lámpámnál s töltögetem az aksimat futások elött. Amúgy tegnap leteszteltem meddig bírja az aksim, hiszen az "saját" gyártmány, vagyis tölthető elemeket cellaként használó akkupakk. Este 2 és fél órán át volt a fejemen a lámpa s működött max teljesítményen gond nélkül, így azt gondolom, nyugodtan kimehetek hosszabb futásokra is a sötétben, nem fog cserbenhagyni és ez a legfontosabb...

2010. február 8., hétfő

Állóképesség

Na ez az ami nekem nincs, egy kicsi se.
Az elmúlt héten nyomultam egy régi edző pályámon, igaz 30 cm hó várt a pálya egyes szakaszain s a köves, sziklás talajon is inkább csiga tempóba kúsztam lefele a lejtőn, de majd' bele haltam az első közel 5 kilis körbe.
Valahogy nem megy ez nekem, bár edzés nélkül nem is reménykedhetek semmiben. A munkahelyi elfoglaltságaim miatt valószínüleg még a kezdete elött vége lett a tavaszi verseny idényemnek, de majd még meglátom mi jön ki belőle a végén. A HOB mindenképpen felejtős, addig nem fogok tudni fejlődni sokat, éjszakai OB-ra viszont önsanyargatásból, de tervezek elmenni. Terveztem még egy félmaratont is tavasszal, hát, talán azt még végig fogom tudni szenvedni illetve csapat és megyei versenyeken indulok majd természetesen, a megyeit csak a buli kedvéért, csapatot, pedig ha beférek. Megpróbálok egy kicsit többet mozogni a jövőben, de meg vagyok csömörödve a téltől, hidegtől és a sötéttől.
A 2010-es F170-es egyesületi váltó nyertes taktikában megegyeztünk a Körmendi Mikivel, na arról még nem tettem le, de az első versenyektől sok mindent nem várok.

2010. január 29., péntek

Lehőségek

Tegnap írtam a -14C-os élményeimről s most arról kell beszámolnom, hogy hatalmasat javult az idő, közel 10 fokos felmelegedés után tegnap este már csak -4 fok várt kint a természetben. Természetesen ki is mentem futni, jól esett, már nagyon kellett az izmaimnak egy kis mozgás, bár lassan futottam, mert már régóta nem edzettem, nem akartam szétszakítani magam.
Van több oldal is, amit rendszeresen olvasgatok s ezzel kapcsolatban szeretném egy kicsit keserű szájízzel jelezni, hogy amíg mi a -4 foknak örülünk addig a gazdasági válságtol súlytott észak európában élő versenytársaink így készülnek fel a következő évadra. Mellesleg megjegyzem, hogy én meg teljesen szokatlanul éreztem tegnap, mikor kb 5 méteren keresztül hó és latyak mentes "száraz" úton, jól tapadó cipővel tudtam futni.

2010. január 28., csütörtök

-14 C

Hát igen!
Nagy lelkesen írtam a szakosztályi blogunkra, hogy hosszabbodnak a nappalok s lassan már lehet délután is erdőben edzeni, de ekkor egy dolgot nem vettem figyelembe, hogy tél van. A dogok természetéből adódóan elöbb sötétedik s mivel valóban tél van esténként hidegebb időre számíthat az, aki ilyenkor gondolkozik bármi nemű mozgásban.
Az egyik előző bejegyzéshez tartozó kommentbe válaszoltam Harzolnak, hogy milyen lámpa beszerzését tervezem s miután ez meg is történt, mostanában nyugodtabban merészkedek ki a szabadba naplemente után. Vasárnap a kutyám kedvéért kimentem egyet kocogni a kertünk mögötti utakon. A futás vége már sötétedésbe hajlott, így természetesen fejlámpás menet volt. Az utolsó 1 kilit olyan levezetésként, kocogva-sétálva szoktam mindíg is csinálni, most is azt tettem, mire hazaértem a széldzsekim egyes gyűrődéseiben, amik távolabb voltak a testemtől az izzadtság összeált jég darává. A heti elfoglaltságaim úgy alakultak, hogy vasárnap után csak tegnap, szerdán lett volna lehetőségem kimenni mozogni. A lámpám feltöltve, cuccok bepakolva a táskába s minden bizalmam a külföldi ügyfeleinkben volt, hogy időben el tudok indulni haza s akkor Tbányán még nyomulok egyet. Az időben este 3/4 hét lett, ez még megoldható, van egy jó lámpám ugye. Mikor beültem a kocsiba a hőfok mutató visszaigazolta mindazt, amit a parkolóban sétálva éreztem, vagyis, hogy rohadt hideg van. -14 fokot mutatott, mikor még egy kicsit a menetszél is el kezdte hűteni a szenzort, -15 re váltott.
Na ekkor lett vége a tegnapi edzésemnek, még egy halvány reménysugárt életben hagytam ugyan s úgy döntöttem hogy ha az Öreg-tónál -10, vagy annál "melegebb" lesz akkor ott futok egy kört, de ott -13-ig melegedett hőmérséklet várt. Sajnos lassan fel kell adjam a reményt, hogy a HOB-ra formában leszek, heti 2-3 edzéssel ez nem lehetséges és a térdem még mindíg fáj, bár már kocogni tudok.

2010. január 6., szerda

Szilveszteri Őreg tó futás Tatán

Garmin Connect - Activity Details for Old lake Tata new year celebration run
Hát az idén is eljött a szilveszter s hagyományos módon a tatai Öreg-tó futást is megrendezte az önkormányzat. A futásra Bencével mentünk ki s elötte leszögeztem neki, hogy nem vérre menő verseny, ne hajtsa ki magát, én sem tervezek semmi komolyat futni.
Mondtam én mindezt azért, mert 29.-én megtett, eddigi leglasabb Turul köröm után izomlázzal a lábamban érkeztem meg a versenyre.
Dec 15 és 29 között, két hetet kikellett hagyjak, mind az időjárás, mind a térdem, mind pedig egy megfázás visszatartott a futástól.
Így a napi hőmérsékeleten kívül, semmi biztató előjel nem volt a verseny elött. Az izomláz miatt még melegítettem is, ekkor már éreztem, hogy nem kell sokat várnom a "versenytől". Indulás elött bemondták, hogy 340-en regisztrálták be magukat s mivel vannak utolsó pillanatban érkezők is (2008-ban én is ilyen voltam) kb 400-an nekivághattunk a 7 km-es távnak. Az elején egész kellemes tempóban indultam neki a tömeggel, valószínüleg a jobb helyezkedésem miatt Miki és Zoli elé kerültem egy rövid időre. Az első kanyarnál Miki, egy kb 3-4 fős bolyban futva el is lépett mellettem. Nem tudom, hogy sikerül mindíg ilyen tempót kiválasztanom de megint nem volt senki körülöttem, hogy húzzon vagy a szelet fogja, így próbáltam a Mikiéken maradni, bár mire tempót váltottam, ők már jó 30 méter előnyben voltak. Legyűrtem újabb kb 1 kilit s látszott, hogy a tervem, hogy a 30m-es távolságot megtartva s a végén beleerősítve utolérjem a Mikit össze is döl, ugyanis ők, lassan, de folyamatosan távolodtak tőlem. kb 100m további szenvedés után elhúzott mellettem a Zoli is és még vagy 30 ember. Zoli olyan sebesség különbséggel ment el mellettem, hogy nem is értettem, hol volt addig, vele nem is próbáltam tartani a tempót. A körnek még a felénél sem lehettünk, mikor én már teljesen elkészültem az erőmmel s már csak a túlélésre játszottam. A pulzus adatokból kitűnik hogy tényleg komolyat küzdöttem, hogy a végén egyáltalán 4.30-as átlaggal be tudjak érni, olyan szívverést produkáltam ehhez a tempóhoz, amit soha nem is gondoltam, hogy ki tudok hozni magamból szervi probléma és elájulás nélkül. Az utolsó pár száz méteren már csak azért nyomtam minden testnyílásomat görcsösen megfeszítve, hogy egy csörgő sipkás bolondozó buli futó ne hagyjon le, de nem sikerült mögöttem tartani az emberünket, így talán egy- két kép is készült róla, amin én haldoklok a háttérben.
A célba közel 2 perccel rosszabb idővel estem be mint a tavalyi produktumom, pedig azt lazán futottam. Bence is kifutotta magát, de az ő 33 perc eleji ideje nagyon jónak számít.