Bicegős tájúszás avagy MTK 05

Komárom megyében minden évben megrendezésre kerül a megyei tájfutó kupa sorozat, de ezt az amúgy nem túl nagy számú olvasó táborom nagy része valószínüleg amúgy is tudja. A múlt hétvégére, egy újabb derbit jegyezhettünk elő a naptárunkba s én, aki nem túl sűrün járt az idén tájfutó versenyre, izgatottan vártam a hétvégét. A verseny fantasztikus előjelekkel rendelkezett, 3-4 napja masszívan szakadt az eső elötte, de pénteken délután egy- két órát már láttuk a napot is, így feltételeztem a jó időt szombatra. A pénteki kellemes időben gyorsan kimentem egyet kocogni. Jól esett a futás, de este már éreztem, hogy a térdeim nem örültek annyira a mozgásnak mint én. Szombaton reggel szakadó esőre keltem fel, de mivel a versenyre a rendező felé kimutatott tiszteletből megyünk, nem akartam kihagyni a mozgást. Mire elindulásra került a sor az eső abba maradt és már-már a napocska is sütni kezdett. Odaérve a versenyre, láttam, hogy jól döntöttem, mindenki ott volt már aki számít. A Cserna Bandi pár perc múlva elrohant mellettem, mert ő már a pályán volt (~-15-re indult). Gyors jelentkezés, cipő fel s bemelegítés. A bemelegítés alatt már látszott, hogy nehéz lesz ez a nap, a térdeim nem akarták az igazságot, vagyis mozogni. Jelentkezéskor a karton fóliázásához a Miki megadta a kódokat, a verseny központtal szemközti falon, pedig kint volt a vezér térkép, Zoli jegyezte meg, hogy meg is nézhetné az egész pályáját, ha felírta volna a kódokat a kartonjára. Én felírtam, de nem néztem meg, buli verseny nem csalunk ilyennel. Mikor megkaptam a térképemet, látszott, hogy nagy futás várható s ebben pedig minimum fél, de inkább 1 perccel gyengébb vagyok kilóméterenként mint a Zoli, így a kérdés csak az volt, mikor ér utol 3 perccel utánam indulva. A pályán valóban nem kellett sokat gondolkozni, az első kavarodást az jelentette, hogy a kettes pontomon a térképről két trafó doboz és egy pad hiányzott, pedig mögöttük volt a pontunk, ez jelentett kb 20 mp bizonytalanságot. Ez után csak futás az Öreg-tó partján, tempót még nem néztem, de próbáltam a bicegős tempómat olyan 4.30-as körül tartani, nem mentek a lábaim, de legalább megpróbáltam... nem fogom az egész pályát leírni, de kb 7. pont körül kellett lemenni az útról, s eggyel késöbb már csináltam is egy 90-os hibát, mert béna voltam s máshova gondoltam a pontot s csak késöbb vettem észre a ferde északot. Ez kb újabb fél percet jelentett illetve a táborba beérkezés után nem különösebben értettem a házak-utak elhelyezkedését, így az első térképes pályámat kb 1 perc hibával zártam s mikor futottam a térkép csere fele szinte már Zoli zihálását éreztem a tarkómon. A térkép csere után bizonytalanul futottam ki a táborból, ez kb újabb 20 mp-t megevett a 3 percemből s még 3 következő pontra hibáztam, külön-külön 20, 20 másodpercet. Ezeket és a tempómat figyelembe véve nem is csodálkoztam azon, hogy Zoli a második kör első felében gyorsvonat tempóban elrohant mellettem. Két átmetettel késöbb már 100 méter előnnyel ment a pontunkra. A Pikant melletti kis tisztást átszelve, gondoltam, majd én jól beújjítok s levágok a hátrányomból 10-20 másodpercet, hiszen Zoli körbement ösvényen, én meg levágtam egy nagy kanyart az erdőn. Vagyis csak vágtam volna, ugyanis az erdőben a múltbéli masszív esőzések miatt lábszár középig érő víz volt s az alja igen ingoványosan süllyedt. Ekkor előjöttek különböző NCIS és túlélés törvénye című film epizódokból képkockák, az egyikben a krokodil ilyen sekély vízben akarta megtámadni a helyszinelő rendőrt, a másikban meg pont azt mondták el mit kell a támadáskor tenni. Na én, a, gyorsan ki innen megoldást választottam, mire kimásztam belőle már tudtam is, hogy, habár az úszás hasznos a fájós gerincem miatt, most nem ez volt a legoptimálisabb megoldás a következő pont leghamarabb történő elérésének optimalizációja céljából. Hát mindegy egyszer vége lett a versenynek s 37 perccel 4. helyre, 4 perccel Zoli mögé be is értem. 7.5 kilóméter volt a lefutott GPS-es távom, pont 5 perces átlagot tudtam kihozni magamból. Nem futottam ki magam, de egy olyan emberrel nem tudok versenyezni, aki már közel 430 napja nem hagyott ki edzést, nekem szerintem talán 2 év alatt sem jönne össze ennyi futás. Gyenge vagyok s fáj a térdem, de most, hogy ezeket a sorokat írom, most éppen semmi gondom s remélhetőleg este megyek is ki futni, talán.....

Gerecse

Tegnap kint voltam kocogni a Turulnál, a vadászok szóltak, hogy este 6 után már nem illik futni az erdőben. Egy kicsit elkenődtem, nem tudom, hogy tudnék elöbb kimenni, egyenlőre még annak is örülök, hogy legalább világosban kijutok. Legközelebb viszek majd lámpát magammal, csak nem fogják feltételezni, hogy fejlámpával a fején és narancssárga fényvisszaverős pólóban egy állat fut velük szembe.

2010-Nyár

Június óta nem írtam, de sajnos nem is történt velem semmi izgalmas a nyár folyamán, volt egy csomó több napos verseny, egyiket sem céloztam meg magamnak, így ki is hagytam őket. A Pannon kupa, talán 3. napjába véletlenül csöppentem bele, hiszen a kislődi kalandparkba mentünk el a családdal s pont ott volt a verseny tábora illetve a sörváltóra készültek a rendezők, mikor találkoztam velük.
A KOB után nem akartak menni a lábaim, ezért nagy örömökkel nem teltek az edzéseim, néha még a lányok tempóján is küzdenem kellett s talán pont ez volt az oka annak is, hogy alig voltam kint futni Július-Augusztus időszakban.
Szeptember egytől megkezdődött az iskola szezon s így meló után Danival rohanunk haza, hogy pihenten mehessen másnap is iskolába, ez azzal is jár, hogy nekem nincs időm Tbányán edzeni a jövőben. A napokban kitaláltam egy módot a kecske is káposzta is esetre, ha működik akkor az válik edzőtereppé. A nappali OB-ra azért szeretnék felkészülten megérkezni, illetve utána van egy OCSB és EOVB is, de addig kevés az idő és hosszú az út...ja és fáj a térdem is.
Elkezdtem egy futócipő tesztet is írni, de csak a felvezetés van meg belőle, mert még nem futottam abban a cipőmben, amit tesztelni szeretnék, majd egyszer azt is közzé teszem.
A következő tájfutó derbi, amin ott leszek a tatai Öreg-tónál lesz 09.18.-án a megyei kupa újabb felvonása. Remélem most nem futom véletlenül a fél pályától visszafelé a pályát, mint tavaly tettem

Edző cipő

Az előző bejegyzésben leírtam mindent, ami a nyáron történt s mivel nem futottam túl sokat, belekezdtem egy bejegyzésbe, a fejlámpa bizerbálás melletti másik, nem sokkal költség kímélőbb szenvedélyemmel kapcsolatosan.

A "hobbit" úgy hívják, hogy futócipő vásárlás.
A múltban egy- egy indikátor a vásárlásra az volt, hogy ha a nejem kimosott egy cipőt, ugyanis ezután legalább 1-1,5 számmal kisebbként vette ki a mosógépből. Lehet, hogy ez, lehet, hogy más de valami kiváltotta belőlem azt a viselkedést, hogy ha egy jó cipőt látok és kellő képpen le van árazva, rendkívül nagy akaraterő kell hozzá, hogy el tudjak menni mellőle úgy, hogy nem teszem bele a vásárló kosaramba.
Az ár azonban nagyon fontos, eldöntöttem, hogy nem veszek 15000 forint felett cipőt magamnak. Mivel egy Asics 2130-as volt az első cipőm így Asics hívő lettem. Hosszú évek szolgálata után nyugdíjba ment a 2130-as, de az idén nyáron a sárban/esőben futáshoz rehabilitáltam, így már van otthon 4 pár ASICS-om (sok volt a leárazás) ebből egyben, bár 2 éve meg van, még egy lépést sem futottam, míg egy másikban pedig max 30 km van, legalább sokáig nem kell cipőt vennem, gondoltam magamban nem rég mikor megcsináltam a leltárt. Na mindez tartott egészen júli közepéig, míg be nem mentem az Intersport egyik boltjába s meg nem láttam a legújabb akciójukat.
Régóta kerestem egy alternatívát az INOV8 számomra elérhetetlen áron megjelenet, mudclaw fantázia nevű cipőjére. Nem egy adott márkát és tipust kerestem, hanem egy olyat, amiben lehet csúszós, nedves talajon is megbízhatóan futni. A Runner's world cipőtesztje ajánlásával több tipus is volt a listámon, végül a magyarországi elérhetőségi korlátok és az Intersport akciója miatt a kiválaszott az ADIDAS Kanadia TR2 lett:

A boltban az akció azonnal megremegtette a lábaimat s gyengítette eltökéltségemet, hogy csak a fiamnak veszünk cipőt aznap. Miután megtudtam, hogy csak a kirakott 3 pár van az üzletben, megnyugodtam, mert a legkisebb is 45 1/3-os volt.
Sajnos, Dani méretében nem volt túl nagy választék így minden egyes kiszemelt tipussal az eladóhoz kellett szaladnunk, hogy van-e 33-as belőle, kb 4-5. cipő mellett történő elsétálás után úgy döntöttem, hogy felpróbálom a 45-ös feletti ADIDASt a lábamra.
Kár volt, a cipő méret hibás volt s úgy illeszkedett az, amúgy 43-as lábamra, mintha a mintának az én lábamat használták volna tervezéskor. Így a boltból egy 33-as ASiCS és egy 45,1/3-os ADIDAS cipővel távotunk.
A futócipőre is tény, hogy attól, nem lesz vki jó futó, hogy sok cipője van, így jobb, gyorsabb én sem lettem, de ha egyszer bevetem, majd írok tapasztalatokat róla. Most egyenlőre be kell integráljam kicsi fiam iskola kezdését az életembe s ki kell találjam, hogy fogok tudni edzeni és még ezen felül, kb egy hónapja megint fáj a térdem is.

Csak egy kép

A teljes elhalás és ájulás szélén, még mindíg a KOB döntője

VOB 2010 és a bolyongás folytatódott

A váltó OB-t a KOB utáni napon rendezték azonos helyszinnel s céllal mint az előző napi versenyt. A váltótól túl sok eredményt nem vártunk, hiszen az egyik húzó emberünk kiesett térd sérülés miatt, így a tartalék játékosunkkal Judittal lett teljes a csapat. A verseny rendezők az előző napi hőgutában szenvedő emberek láttán néhány felhőt varázsoltak vasárnap reggelre az égre s az első futók futása alatt pár eső csepp is esett, hogy minden kívánságunk teljesítve legyen. A mi kategóriánk 9.20kor indult s mivel Mikit, az első futónkat még kilenckor sem találtuk, gyorsan beöltöztem, hogy ha kell elinduljak első futóként. Dugóka, tájoló, futóruha elő s öltözködés, majd a cipő felvétele elött jött a Zoli s mondta, hogy megtalálta Mikit, nem kell kapkodnom. Mivel hűvösebb volt mint szombaton, nem tudtam eldönteni kell-e a camelbag. 20 perccel a kategóriánk tömegrajtja után nekiálltam melegíteni s a döntés megszületett, camebaggel fogok futni. Szóval teljessé tettem az öltözékemet a s mentem mozogni. Míg a vereny elötti szokásos salak ürítésen voltam, éreztem, hogy a combjaim nem túl frissek, de a vizes zsák a hátamon sokkal nagyobb önbizalmat adott, mind szombaton bármelyik futásom elött volt. Az erdőből kifele jövet pont láttam a Miki hátát, hogy átment az átfutón, elötte meg hallottam, hogy a szpíker bemondja Kovács Fefét a PVSK első futóját. Törlés ellenőrzés s vártam, az indulásomat, gondoltam Fefe bejön s majd figyelem Mikit, így elhelyezkedtem a sorban Kovács Lacika mögé. A legkellemesebb melepetés akkor ért, mikor megláttam Mikit a célegyenesben lehajrázni Fefét, így ugrottam is Lacika elé s kezdődött a buli. Kikocogtunk a térképekig s Lacika pont az enyém, én pedig pont az ő térképe elé álltam be, gyors hely csere s fólia eldobás majd nekilendültünk az aznapi szeánsznak. A térképrajtig ugye kötelező utvonal követés volt, itt megnéztem az első pontomat s a z útvonal választás, ki az útra, el az első tisztásokig ott be az erdőbe s a tisztáson figyelni a 39-es pontomat. Na, a ki az útra úgy fordítódott le a fejemben, hogy a nagy vastag útra kell mennem, így a rajtbolya után irányt vettem a nagy út felé, valami azért nem hagyott nyugodni így mégegyszer megnéztem a térképet s le is hülyéztem magamat, hiszen nem úton, hanem az ösvényen kellett volna tovább menni a rajtból, gyakorlatilag egyenesen, így visszanyomtam az ösvényre s ekkor láttam Lacikát elfutni elöttem. Mivel más szögbe ment be az erdőbe nem is foglalkoztam vele többé, mentem a saját pályámon. A tisztásra kiérve tudtam, hogy jobbra húztam, vagyis balra kell legyen a pont, elindultam felé hopp egy bólya, igazából nem tűnt az én pontomnak a jellegét tekintve, de mivel mellette kellett elmennem megnéztem a kódját, 49 na ez pont az enyém s meglepetten, megállapítottam, hogy megint hülye voltam, dugtam s indultam a kettes felé. Az első lépés az volt, hogy megnéztem a kettes kódját is, s ezt mindíg úgy csinálom, hogy azt nézem, hogy az éppen fogott pont kódja után mi jön, nos ekkor döbbentem le, hogy az én első pontom nem a 49, hanem 39 volt, vagyis rossz pontot fogtam s nem is voltam hülye, fordulás és futás, ahova a pontot vártam s ott volt a 39. Ebben az átmenetben így mindennel együtt szerintem a Lacika és még 2 perc ment el. A kettesnél mentem a legjobb tudásom és erőnlétem szerint, majd egyszer megálltam s mondtam, hogy a pontnak itt kell lennie, körülnéztem s mögöttem kb 10 méterrel meg is láttam a bólyát. A következő pontra irányba szándékoztam menni a dombokat kicsit kerülgetve s mikor felkenődtem a bozóton, balra indulva keresni akartam egy átjárót, mentem, mentem s egyszercsak kiértem egy útra. Megáll körülnéz térkép beáll északnak s megint szidtam magamat, a ponttól nagyon balra lévő útra értem ki. Innét már egyszerübb volt körbe nyomni ösvényeken, mint bemenni megint a dzsindzsába, szerintem ez is volt kb 2,5 perc veszteség, ha nem több. A 4. pont sem lett hibátlan, ott is a bozóton történő áttörések miatt balra húztam s egy tisztással elnéztem magamat, majd mikor a nagy tisztás mögötti töbröt megláttam, fordultam jobbra s mentem be a pontomhoz, újabb eldobott 1 perc. Az 5. re menet a bátyámat kellett helyre tennem, míg a SMAFCos 105-ös csapat szerencséjére a 6-7 között a jobbos útvonalat választottam így a Pozsinak meg tudtam mutatni hol is van a dűnék között. A jobos utvonal egy olyan újabb fél perc extrát jelentett illetve a pont álványán 161-es szám volt s mivel ez messziről látszott oda sem mentem a dobozhoz, hanem kezdtem megint vakarózni, hogy mit cseszhettem el. Mikor vki éppen jött kifelé megkérdeztem, hányas volt a pont, mondta, 79, na ez nem esett jól. A 8-9-el nem volt gond s mivel minden pontfogás örömére ittam egy kis italt a nyilt terület és az ottani meleg sem vágott agyon, mint szombaton. A 10 esre menet megint a bozótosig minden OK volt s utána elhúztam nagyon jobbra s felkenődtem a nagy úton, fordultam s mentem a pontom felé, ez is volt legalább egy perc, ha nem több veszteség, a tempómat figyelembe véve. A következő pontra pontosan tudtam, mikor, hol megyek át s a tisztás széléről rossz bozótfoltot kis dombbal néztem ki magamnak, természtesen volt is pont mögötte s a száma 34, már majdnem megint beugrottam, de nem erre emlékeztem, ezért megnéztem az én kódomat, upssz, nekem 43 kell, kis gondolkodás s mentem egy dombbal odébb s ott volt a pontom, de elvesztettem kettő percet megint. Átfutó jött s utána két, éppen az egyszerüségétől nehéz pont. Elnézve a két hátralevö átmenetet, még egy utolsó hajrára készülve el kezdtem nyomni a fenyvesben, majd pár másodperc múlva rájöttem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jó fenyősorba álltam bele. Jobbra balra tekintgetés után érzésből balra fordultam s fenyő sávot váltottam, majd mikor megláttam a jelleghatárhoz hasonló képződményt tőlem jobbra, megint rájöttem, hibáztam. A következő kicsi átmenetet is megettem, a töltésen átkelés után jobbra nézegettem, mert oda vártam a pontot, majd visszafordultam a töltéshez s megláttam a pontotmat a helyén. Jött a befutó s a váltás, illetve a szomorú tény, hogy az utolsó kis körben megint elszóram 4 percet. Mindezek ellenére a 4. helyen küldtem ki a Juditot, kettő perccel a harmadik hely mögött, Judit egy jó futással 7. helyre hozta be a végén a csapatot. Mennyit hibáztam? Szerintem simán 12 perc felettit s ennyit kaptam is Lacikától....

Tömeges zsírégetés- KOB döntő 2010

A hatalmas meleg egyáltalán nem csökkent délutánra, de hagytam magam meggyőzni, a verseny elött, hogy nem kell nekem a camelbag a döntőre, mert közben feltámadt a szél s az majd hűteni fog a pályán. Ezzel a tudattal indultunk neki Mikivel a versenynek az MSE-nek dedikált 05-ös rajtidőre. Ja, ami még a camelbag ellen szólt, hogy délelött egy fa alatti átbújásom nem volt túl sikeres s egy ág a pólóm hátát, meg az enyémet is végig hasította, valójában rosszabbul nézett ki, mint ahogy ténylegesen volt, de nem akartam a 9000-s camelbag-et otthagyni a pályán egy faágon. Ennek következtében a rajba már kiszáradva érkeztem meg, de ott elfogyasztottam 2 pohár vizet s ez visszaadta az életkedvemet. A verseny sokkal megfontoltabban s ezért jobban is kezdődött mint délelött, nem volt nagy hibám az 5-ös pontig, hogy ott mi történt, azt hittem, hogy majd a track megmutatja, de nem lettem okosabb a feltöltés után sem. Ugyanis, nagyon tudatosan mentem s kinéztem magamnak a tetőt, ami mögött lennie kell a pontomnak s ott is volt egy, de nem a 163-as, hanem a 164-es. Na ekkor jött a fejvakarászás és a kétségbeesett, most akkor hol a f***ba lehetek kérdés, majd gyorsan úgy döntöttem, hogy kimegyek a pont meletti jelleghatárra s onnét helyre teszem magamat, miután ez megolt ugyan oda jutottam vissza s meg sem akartam nézni a bolyát, de vmi miatt megint ránéztem a dobozra s azon 163 volt, nem tudom, hogy először elnéztem-e vagy tényleg ott a közelben hasonló jelleggel volt a 164, de ezt nagyon megettem, jó 3 perc ment itt el. A következő 3 pont simán jött, bár a 7es hosszú átmenetén már a kiszáradás miatti koncentráció hiány jeleként egyszer-kétszer az elveszettség érzése jött elő, de Nagy Sanyi, aki elöttem indult pont kocogott ki a pontról így ő rávezetett. A kilencesre, megint rosszul forgattam be a térképemet, de nem volt több gáz, mint fél perc, innen kifutva s tovább nyitva a térképet láttam, hogy most jön a nagy halál. Addigra már kb 40 fok is lehetett a napon s már kb 25 perce kint voltam minimális árnyékkal s a következő két kiliben még csak árnyékra utaló térkép folt sem volt látható. A számban a relatív páratartalom eddigre már nem volt mérhető s pampa csak akkor következett. A 10-16os pontokat gyakorlatilag séta és kocogás séta-séta tempóban fogtam s próbáltam a kevés kis árnyékot arra használni, hogy megálljak térképezni, de szenvedés volt a vége. A 15ről vánszorogva kifelé Schlosser Balázs kollega rohant el mellettem megszégyenítő sebesség különbséggel, de a tempóját még szemmel sem tudtam követni, nem, hogy felvegyem. Végül bevonszoltam magam a célba, 58 percet, meg egy kicsit mutatott az órám, mint kiderült, az első F35-ös befutó lettem, mert aki addig beért, mind feladta, a Schloszi is. A legtöbben a 10-11ben dobták fel, vagy estek ki a versenyből, hallottam olyan embert is, aki elvonuló teve karavánt vélt felfedezni a mezőn maga elött. Miután beértem el kellett feküdnöm a cél karanténban, megittam egy pohár üdcsit, de többért már nem tudtam felkelni, mindíg mikor fel akartam ülni, hányinger jött rám s úgy éreztem elájulok. Gera Tibi folyamatosan mondta, hogy már nincs karantén, aki leadta, a térképét menjen ki nyugodtan, de én mozdulni sem tudtam. Kb 20 perccel a földetérésem után, már elég erősnek éreztem magam, hogy megpróbáljak megint felálni s elmenni a táborhelyünkre, na az ekkori állapotomtól a nejem teljesen kétségbeesetten rohangálni kezdett ásványvízért, hogy izotóniás italt csináljon nekem. 3 liter folyadék elfogyasztása után kezdett múlni a szomjúság érzetem is. Este a lábaim úgy fájtak, mintha 600 szintet nyomtam volna le napközben.