A következő címkéjű bejegyzések mutatása: váltó OB. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: váltó OB. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 16., szerda

VOB 2010 és a bolyongás folytatódott

A váltó OB-t a KOB utáni napon rendezték azonos helyszinnel s céllal mint az előző napi versenyt. A váltótól túl sok eredményt nem vártunk, hiszen az egyik húzó emberünk kiesett térd sérülés miatt, így a tartalék játékosunkkal Judittal lett teljes a csapat. A verseny rendezők az előző napi hőgutában szenvedő emberek láttán néhány felhőt varázsoltak vasárnap reggelre az égre s az első futók futása alatt pár eső csepp is esett, hogy minden kívánságunk teljesítve legyen. A mi kategóriánk 9.20kor indult s mivel Mikit, az első futónkat még kilenckor sem találtuk, gyorsan beöltöztem, hogy ha kell elinduljak első futóként. Dugóka, tájoló, futóruha elő s öltözködés, majd a cipő felvétele elött jött a Zoli s mondta, hogy megtalálta Mikit, nem kell kapkodnom. Mivel hűvösebb volt mint szombaton, nem tudtam eldönteni kell-e a camelbag. 20 perccel a kategóriánk tömegrajtja után nekiálltam melegíteni s a döntés megszületett, camebaggel fogok futni. Szóval teljessé tettem az öltözékemet a s mentem mozogni. Míg a vereny elötti szokásos salak ürítésen voltam, éreztem, hogy a combjaim nem túl frissek, de a vizes zsák a hátamon sokkal nagyobb önbizalmat adott, mind szombaton bármelyik futásom elött volt. Az erdőből kifele jövet pont láttam a Miki hátát, hogy átment az átfutón, elötte meg hallottam, hogy a szpíker bemondja Kovács Fefét a PVSK első futóját. Törlés ellenőrzés s vártam, az indulásomat, gondoltam Fefe bejön s majd figyelem Mikit, így elhelyezkedtem a sorban Kovács Lacika mögé. A legkellemesebb melepetés akkor ért, mikor megláttam Mikit a célegyenesben lehajrázni Fefét, így ugrottam is Lacika elé s kezdődött a buli. Kikocogtunk a térképekig s Lacika pont az enyém, én pedig pont az ő térképe elé álltam be, gyors hely csere s fólia eldobás majd nekilendültünk az aznapi szeánsznak. A térképrajtig ugye kötelező utvonal követés volt, itt megnéztem az első pontomat s a z útvonal választás, ki az útra, el az első tisztásokig ott be az erdőbe s a tisztáson figyelni a 39-es pontomat. Na, a ki az útra úgy fordítódott le a fejemben, hogy a nagy vastag útra kell mennem, így a rajtbolya után irányt vettem a nagy út felé, valami azért nem hagyott nyugodni így mégegyszer megnéztem a térképet s le is hülyéztem magamat, hiszen nem úton, hanem az ösvényen kellett volna tovább menni a rajtból, gyakorlatilag egyenesen, így visszanyomtam az ösvényre s ekkor láttam Lacikát elfutni elöttem. Mivel más szögbe ment be az erdőbe nem is foglalkoztam vele többé, mentem a saját pályámon. A tisztásra kiérve tudtam, hogy jobbra húztam, vagyis balra kell legyen a pont, elindultam felé hopp egy bólya, igazából nem tűnt az én pontomnak a jellegét tekintve, de mivel mellette kellett elmennem megnéztem a kódját, 49 na ez pont az enyém s meglepetten, megállapítottam, hogy megint hülye voltam, dugtam s indultam a kettes felé. Az első lépés az volt, hogy megnéztem a kettes kódját is, s ezt mindíg úgy csinálom, hogy azt nézem, hogy az éppen fogott pont kódja után mi jön, nos ekkor döbbentem le, hogy az én első pontom nem a 49, hanem 39 volt, vagyis rossz pontot fogtam s nem is voltam hülye, fordulás és futás, ahova a pontot vártam s ott volt a 39. Ebben az átmenetben így mindennel együtt szerintem a Lacika és még 2 perc ment el. A kettesnél mentem a legjobb tudásom és erőnlétem szerint, majd egyszer megálltam s mondtam, hogy a pontnak itt kell lennie, körülnéztem s mögöttem kb 10 méterrel meg is láttam a bólyát. A következő pontra irányba szándékoztam menni a dombokat kicsit kerülgetve s mikor felkenődtem a bozóton, balra indulva keresni akartam egy átjárót, mentem, mentem s egyszercsak kiértem egy útra. Megáll körülnéz térkép beáll északnak s megint szidtam magamat, a ponttól nagyon balra lévő útra értem ki. Innét már egyszerübb volt körbe nyomni ösvényeken, mint bemenni megint a dzsindzsába, szerintem ez is volt kb 2,5 perc veszteség, ha nem több. A 4. pont sem lett hibátlan, ott is a bozóton történő áttörések miatt balra húztam s egy tisztással elnéztem magamat, majd mikor a nagy tisztás mögötti töbröt megláttam, fordultam jobbra s mentem be a pontomhoz, újabb eldobott 1 perc. Az 5. re menet a bátyámat kellett helyre tennem, míg a SMAFCos 105-ös csapat szerencséjére a 6-7 között a jobbos útvonalat választottam így a Pozsinak meg tudtam mutatni hol is van a dűnék között. A jobos utvonal egy olyan újabb fél perc extrát jelentett illetve a pont álványán 161-es szám volt s mivel ez messziről látszott oda sem mentem a dobozhoz, hanem kezdtem megint vakarózni, hogy mit cseszhettem el. Mikor vki éppen jött kifelé megkérdeztem, hányas volt a pont, mondta, 79, na ez nem esett jól. A 8-9-el nem volt gond s mivel minden pontfogás örömére ittam egy kis italt a nyilt terület és az ottani meleg sem vágott agyon, mint szombaton. A 10 esre menet megint a bozótosig minden OK volt s utána elhúztam nagyon jobbra s felkenődtem a nagy úton, fordultam s mentem a pontom felé, ez is volt legalább egy perc, ha nem több veszteség, a tempómat figyelembe véve. A következő pontra pontosan tudtam, mikor, hol megyek át s a tisztás széléről rossz bozótfoltot kis dombbal néztem ki magamnak, természtesen volt is pont mögötte s a száma 34, már majdnem megint beugrottam, de nem erre emlékeztem, ezért megnéztem az én kódomat, upssz, nekem 43 kell, kis gondolkodás s mentem egy dombbal odébb s ott volt a pontom, de elvesztettem kettő percet megint. Átfutó jött s utána két, éppen az egyszerüségétől nehéz pont. Elnézve a két hátralevö átmenetet, még egy utolsó hajrára készülve el kezdtem nyomni a fenyvesben, majd pár másodperc múlva rájöttem, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jó fenyősorba álltam bele. Jobbra balra tekintgetés után érzésből balra fordultam s fenyő sávot váltottam, majd mikor megláttam a jelleghatárhoz hasonló képződményt tőlem jobbra, megint rájöttem, hibáztam. A következő kicsi átmenetet is megettem, a töltésen átkelés után jobbra nézegettem, mert oda vártam a pontot, majd visszafordultam a töltéshez s megláttam a pontotmat a helyén. Jött a befutó s a váltás, illetve a szomorú tény, hogy az utolsó kis körben megint elszóram 4 percet. Mindezek ellenére a 4. helyen küldtem ki a Juditot, kettő perccel a harmadik hely mögött, Judit egy jó futással 7. helyre hozta be a végén a csapatot. Mennyit hibáztam? Szerintem simán 12 perc felettit s ennyit kaptam is Lacikától....

2009. október 28., szerda

2009 bajnokságok első rész

Ahogy az elöbbi bejegyzésben is említettem, februártól eléggé minimálisra kellett vennem az edzéseket. Edző terepnek pedig csak sík terepeket tudtam választani, így minden verseny ahol, hegyeket kellett mászni, nekem halál volt. Az első OB a hosszútávú volt, erre el sem mentem, mert az életemet féltettem. Ez után jött a rövidtávú OB Ózdon. Ezen elindultam, gondoltam rövid, de szintes pályát végig tudok küzdeni. A selejtező egész jól sikerül, bár éreztem, hogy lassú vagyok.
A döntőn viszont az első ponton minden elveszett. Mikor megkaptam a térképet, először sokkolt az első átmenet hosszúsága (nem fért bele a látószögembe) s elindultam nagyjából arra, amerre menni kellett, de mivel ez rövidtávú verseny volt és kisléptékű térkép, mire kitaláltam vmit, már túl is futottam rajta, vagyis csak sodródtam a pályán. A következő 3 átmenetben is tartott még a mélyrepülés, így a pálya végén az A döntő utolsó hélyére sikerült beérnem.
A verseny másik negatívuma volt, hogy a selejtező karanténba, 0-ra értünk be úgy, hogy nem néztem meg a rajtlistát előre s ekkor derült ki, hogy Bence fiam a kategóriája első indulójaként 01-re indult volna, hát 3 perc késéssel ezt meg is tette, 9 másodpercre volt a döntőbe jutástól a végén....
Középtávú OB és Váltó OB
Ezeket a versenyeket a vértesi hegyekben rendezték, erőnlétem még mindíg nem javult, viszont bíztam a rendezőkben, hogy nem mászatják meg velünk az összes hegyet. A selejtező megint sikerül, 12 helyen igaz, de bejutottam a döntőbe. Délutánra monszun jellegű eső érkezett. Másodikként indultam, de eddigre már köd és egész komoly sötét volt az erdőben. Néda Laci ment elöttem s Kiacz Bence követett két perccel. Az első 3 pont egész simán ment, majd jött a 4-es és itt elvesztem a sziklák között, láttam Bencét elmenni, de a pontot még percekig kerestem, majd még vétettem 2-3 utvonal választási hibát is, vagyis a végén sikerült megint az A döntő tök utolsó helyét megszereznem.
Váltó OB
A csapat, mivel Pityu nem volt hadra fogható ezen a hétvégén, velem "erősödött". Körmendi Miki ment elöl, én másodiknak, majd Gyulai Zoli fejezte be a végén. Miki egész jól jött, jött a tömeggel, engem olyan 9. helyen küldött ki.
Első pont egy F11-es pályából lett kimásolva, így sikerült gond nélkül teljesíteni, viszont a második egy gödör pont volt, mellig érő bokros, átláthatatlan, jellegtelen területen. Itt találkoztam Borbás Nándival, aki egy másik kódot keresett eléggé kétségbeesetten, majd megtalálta s elviharzott, én az ő pontját az enyém elötti kis dombnak azonosítottam be s mentem tovább. Majd kb 6 perc múlva visszatértem s megfogtam a Nándi pontját, ahonnét látszott az enyém (5 méterre volt),előzőleg egy fa vagy bokor takarhatta el előlem, mert a pontom, köztem és Nándi között volt. Elkezdtem én is nyomni, de ekkor jött a környék legmeredekebb hegye. Felfelé mászva a pulzusom az egekbe szökött, míg a sebességem a mászó csigáéval volt egyenértékű. A pályán végig vánszorogtam, de alig éltem már a végén. A célba érésem után Cserna Bandi jól le is cseszett, hogy hol a fenében voltam eddig.